Mentő vitte kórházba VV Évát

mentő VV Éva baleset Való Világ csukló kórház görkorcsolya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rájár a rúd a VV4 botrányhősnőjére, Baukó Évára. Nemrég akkorát esett, hogy mentő vitte kórházba. A lány csuklótörést szenvedett.

Szinte sokkos állapotba került, amikor meglátta bal kézfejét VV Éva, miután balesetet szenvedett az angol-olasz Eb-meccs után. A lány görkorcsolyával indult haza, de egyensúlyérzéke cserbenhagyta. Azt állítja, hogy sosem felejti el a pillanatot, amikor szembesült a következményekkel.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]


"Éreztem, hogy a gerincemre, vagy az arcomra is eshetek, ezért ösztönszerűen magam mögé nyúltam. Teljes testsúlyommal zuhantam a csuklómra. Nem elsősorban a fájdalom, a látvány okozott sokkot" - magyarázta a Borsnak. "A bal kézfejem olyan természetellenes helyzetben lógott, hogy kis híján el is ájultam. Szerencsémre a mentők hamar kiértek, és hajnali fél egykor az Uzsoki kórházban sem várt előttem senki kezelésre. Így is csak fél öt körül végeztem" - tette hozzá.

A hosszadalmas ellátás oka az volt, hogy többször is a helyére kellett tenni Éva törött csuklóját.

"Az ujjaimat egy hálóval, hatalmas erővel húzták előre, miközben a csuklómat egy orvos próbálta meg visszanyomni a helyére. Első körben nem is sikerült. Már a műtét is szóba került, amikor adtak még egy esélyt, és sikerült. Bosszantó, hogy pont nyáron történt ez velem. Ráadásul balkezes vagyok, így most szinte teljesen tehetetlennek érzem magam. A hajamat sem tudom rendbehozni egyedül, egyéb dolgokról már nem is beszélve. Így most ismét a testvéremtől, barátoktól függök. A jövő héten katalógusfotózásom lesz, most igyekszem megoldani, hogy legalább arra az időre megszabadulhassak a gipsztől" - tette hozzá. Az első kontrollon szerencsére kiderült, hogy egyelőre nem kell operálni Éva csuklóját.

Amikor leszáll az éj... akkor indul a LifeNight!

Kíváncsiak vagytok, milyen az, amikor egy kicsit bujábbak, perverzebbek és szabadszájúbbak vagyunk, a pasik pedig végre elárulják, hogy hogyan szeretik? Akkor gyere, ismerd meg a titkos énünket!

Ezekkel a témákkal várunk téged hétköznap este 10 után a Life.hu-n!





Bizarr kapcsolatban van gyermekével az ismert műsorvezetőhttp://www.life.hu/legykepben/20120629-nincs-mar-teje-de-megis-szoptatja-oteves-lanyat-balint-antonia.htmlEgymillió forinttal rövidítette meg barátját VV Bécihttp://www.life.hu/legykepben/20120629-egymillio-forinttal-verte-at-baratjat-vv-beci-tobb-jutott.htmlKeresztes Ildikó újra hozzámenne exférjéhezhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120629-keresztes-ildiko-ujra-hozzamenne-exferjehez.htmlIntim testrészére csináltatta legújabb tetoválását az őrült énekesnő - fotóhttp://www.life.hu/legykepben/20120628-megorult-az-enekesno-ime-kesha-legujabb-tetovalasa.htmlMellei miatt orvosnál kötött ki az ismert ex-Playmatehttp://www.life.hu/tested-lelked/20120628-mellei-miatt-orvosnal-kotott-ki-az-ismert-explaymate-dundika.htmlZártosztályra került alkoholizmusa miatt a magyar énekeshttp://www.life.hu/tested-lelked/20120627-zartosztalyra-kerult-alkoholizmusa-es-sulyos-fejserulese-miatt-az-mc-hawer.htmlVV Éva bevallotta botrányos viselkedésének okáthttp://www.life.hu/tested-lelked/20120224-valovilag-eva-elismerte-a-pialast.htmlVV Éva összeomlott: időzített bombaként ketyegett az éjszakában!http://www.life.hu/legykepben/20110704-panikrohamot-kapott-bauko-eva.htmlKristen Stewart olyat mutatott, mint még sohahttp://www.life.hu/szorakozz/20120627-kristen-stewart-olyat-mutatott-mint-meg-soha.htmlKálmán Olga: "Beleszerettem másba"http://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120627-kalman-olga-beleszerettem-masba-egy-kave-szily-noraval-a.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.