üzletember halál vállalkozó unicum Zwack Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A volt országgyűlési képviselőt, aki korábbi washingtoni nagykövetet is volt, 85 éves korában Olaszországban érte a halál - közölte a Zwack Unicum Nyrt.

Az ismert üzletember 1927-ben született. Zsidó származású volt, de mindkét ágon kikeresztelkedett, így ő szigorú katolikus nevelést kapott. 1945-ben érettségizett a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. Egy évvel később felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára, de emellett a családi gyárban is dolgozott. A második világháború utáni években először Olaszországba, majd az Egyesült Államokba emigrált. Családjával együtt megkapta az amerikai állampolgárságot is.

Forrás: MTI/Földi Imre
Forrás: MTI/Földi Imre

1964-ben önálló borimportőr céget alapított New Yorkban, két évvel később egy másik szeszipari vállalat exportigazgatója lett. 1970-ben elhagyta az Egyesült Államokat, Bécsbe ment a családi vállalat irányítása érdekében. 1972-ben visszament Olaszországba, először Genovából, majd Velencéből és Firenzéből irányította a céget. 1988-ban hazatért Magyarországra, majd 1989-ben Emil Underberg német likőrgyárossal alapított közös cége és a Budapesti Likőripari Vállalat létrehozta a Zwack Unicum Budapest Kft-t. 1991-ben a cég privatizálta a Budapesti Likőripari Vállalatot, megalakítva ezzel a Zwack Unicum Rt.-t, melynek társtulajdonosa és az igazgatóság elnöke lett. 2008-ban visszavonult a cégvezetéstől, helyét legifjabb fia és legifjabb lánya vette át. Üzleti tevékenységén túl 1956-ban Eckhardt Tiborral megalakította a First Aid for Hungary nevű jótékonysági szervezetet, mely az 1956-os forradalom menekültjeit segélyezte. A szervezet tiszteletbeli elnöke Herbert Hoover korábbi amerikai elnök volt.

1990-ben egy rövid ideig a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnökeként is tevékenykedett. 1998-ban a Magyar Vállalkozói Szalon elnökévé választották, ezen kívül 1995 és 1999 között a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara elnöke, 2003 és 2004 között pedig a Vállalkozók Országos Szövetségének soros elnöke volt, amelynek 2003-ban lett elnökségi tagja.

2002-ben az év vállalkozójává választották, 2008-ban pedig Budapest díszpolgári címévél tüntették ki.


Forrás: origo/wikipédia

Berki Krisztián aranyérmes lólengésben!http://www.life.hu/legykepben/20120805-berki-krisztian-megszerezte-a-londoni-olimpian-lolengesben-a-harmadik-aranyermunket.htmlAndy Vajna végre megszólalt: "Szeretem Palácsik Tímeát"http://www.life.hu/legykepben/20120805-andy-vajna-vegre-bevallotta-hogy-szereti-palacsik-timeat-es-boldogok.htmlVérző fejjel vitték kórházba az RTL Klub botrányos sztárjáthttp://www.life.hu/legykepben/20120805-verzo-fejjel-vittek-a-korhazba-az-rtl-klub-verekedo-botranyos.htmlVégleg elhagyta Magyarországot a tehetségkutató zsűritagjahttp://www.life.hu/legykepben/20120803-vajdasagba-koltozott-bakacs-tibor-a-csaladjaval-a-szalamitolvajkent-emlegetett-kritikus.htmlÉgőnek találta a magyar olimpikonok teljesítményét Schobert Norbi - Így magyarázkodott utánahttp://www.life.hu/legykepben/20120804-ego-mondta-schobert-norbi-a-magyar-olimpikonok-teljesitmenyere-majd-magyarazkodott.htmlTöbb plasztikai műtéten is átesett már a magyar énekesnő - Most remek formában van!http://www.life.hu/tested-lelked/20120805-tobb-plasztikai-muteten-is-atesett-a-magyar-enekesno-szucs-judith.html10 gyors segítség érzelmi vészhelyzetekhezhttp://www.life.hu/tested-lelked/20120802-10-segitseg-erzelmi-veszhelyzetekhez.htmlEgészséges vagy? A körmödre van írva, így olvass a jelekbőlhttp://www.life.hu/tested-lelked/20120802-egeszseges-vagy-a-kormodre-van-irva-igy-olvass-a-jelekbol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.