Stohl András elvitte kollégái pénzét - A többi színész futhat a bére után

Koncz Gábor Stohl színház Stohl András tartozás fizetés A Tenkes kapitánya pénztelenség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Stohl Andrást kifizették, A Tenkes kapitánya sok színészének azonban nem jutott egy forint sem.

A történtek miatt Mészáros Árpád Zsolt a siklósi polgármesterhez fordult segítségért. A Bors ugyanis megtudta, hogy a Siklósi Várszínház milliókkal tartozik a színészeknek, a korábban nagy sikerrel futó A Tenkes kapitánya című musical szereplői hónapok óta sorban állnak a pénzükért, sőt van, aki még a két évvel ezelőtti gázsiját sem kapta meg. Többen azt is felháborítónak tartják, hogy a kifizetéseknél osztályozni kezdték a színészeket. Például Stohl András, Koncz Gábor és Gubás Gabi már hátradőlhet, ők megkapták a járandóságukat, de akik nem, azok másod-, harmadrangúnak érezhetik magukat.

Forrás: Mészáros Árpád Zsolt
Forrás: Mészáros Árpád Zsolt


"Csak remélni tudom, hogy egyszer megkapom a pénzem. Rossz, hogy az ember dolgozik ebben a nehéz gazdasági helyzetben, fizetést mégsem kap érte. Évek óta halogatják, de a helyi polgármester ígéretet tett nekem, hogy megpróbál segíteni" - számolt be az elkeseredett Mészáros Árpád Zsolt színész, aki a darab indulása óta a csapat tagja. A Tenkes kapitányát egyébként 2009-ben mutatták be először Siklóson. A színészek időben megkapták a pénzüket, a műszaki dolgozóknak azonban már akkor is várniuk kellett. Egy évvel később megismételték a darabot, de a tervezett nyolc előadás helyett csak négyet játszottak le, mert a bevétel nem hozta vissza a musicalre fordított milliókat, s a színészek ekkor már csak a gázsijuk felét kapták meg.

"Nekem az ideivel és a két évvel ezelőttivel együtt 512 ezer forinttal tartoznak. Balikó Tamás most leváltott igazgató azt ígérte, hogy augusztus 15-ig rendezik a tartozást" - vallotta a Borsnak Makrai Pál színművész. A szerencsésebbek közé tartozik azonban Koncz Gábor. "Rendesen megkaptam a gázsimat. Az igaz, hogy eredetileg hat előadásra szerződtünk, de csak hármat játszottunk, így a várt pénznek csak a felét kaptuk meg" - mondta el Koncz.

Mojzes Tamás igazgató elismerte, bizonyos emberek tényleg elsőbbséget élveznek. "Valóban vannak olyan színészek, akik kaptak pénzt. A tartozás rendezésére az augusztus 15-i határidőt az elődöm ígérhette, aminek írásos nyoma nincs. Éppen átadás-átvétel zajlik, de utána minél előbb próbáljuk rendezni az elmaradásokat, először azonban a működéshez szükséges számlákat egyenlítjük ki."

Kozák Danuta olimpiai bajnok!http://www.life.hu/legykepben/20120809-kozak-danuta-olimpiai-bajnok-ezzel-megszerezte-magyarorszag-hetedik-aranyermet-a.htmlMunkanélküli lett Németh Kristófhttp://www.life.hu/legykepben/20120808-munkanelkuli-lett-nemeth-kristof-a-baratok-kozt-sztarja.htmlNászúton van Andy Vajna és Palácsik Tímea?http://www.life.hu/legykepben/20120808-andy-vajna-es-palacsik-timea-kulfoldre-utaztak.htmlEzért halt meg VV Lorenzo - Megdöbbentő részletek a balesetérőlhttp://www.life.hu/legykepben/20120809-meghalt-vv-lorenzo-szabalytalan-sofor-okozta-a-motorbalesetet.htmlHülyét csinált magából VV Cristofel - Élő adásban vetkőzött lehttp://www.life.hu/legykepben/20120808-elo-adasban-vetkozott-felmeztelenre-vv-cristofel-es-og-duck-a.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.