Demjén Ferenc párkapcsolat megcsalás félrelépés énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Demjén Ferenc szerint szakmabeliek házasságából csak zűrök adódnak, hiszen az elfoglalt művészembereknek nehéz összeegyeztetni az együttlétüket. A népszerű énekes egy magazin újságírójának elmesélte, hogy a harmadik feleségével él, de bizony nem egyszer lépett már félre.

"Mindenkinek üzenem, hogy egy felépített egzisztenciát nem szabad feláldozni egyetlen tinilányért sem! Sok kollégát láttam magam körül annak idején, akik percek alatt felrúgták a házasságukat, aztán elég gyorsan meg is bánták" - mesélte a Star magazinnak Demjén Rózsi, aki nem ítél el másokat, mert sokszor ő sem úgy viselkedett a kapcsolataiban, ahogy kellett volna.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

"Bizony volt, hogy félreléptem. Öreg, bölcs fejjel már merem vállalni azokat a dolgokat, amelyeket elkövettem. Ezek hülyeségek, butaságok voltak, már bizton merem állítani! Fontos, hogy senki felett sem ítélkezem, pusztán elmondom a meglátásaimat, hogy mások tanulhassanak, okulhassanak a hibáimból" - mondta a Kossuth-díjas előadóművész.

Forrás: Stop.hu

Nemrég volt az esküvője, máris bővül a Barátok közt sztárjának családjahttp://www.life.hu/legykepben/20120824-nemreg-volt-az-eskuvoje-maris-bovul-a-baratok-kozt-sztarjanak.htmlMegütötte zenésztársát a színpadon az ismert magyar énekeshttp://www.life.hu/legykepben/20120824-megutotte-zenesztarsat-a-szinpadon-koncert-kozben-az-elso-emelet-enekese.htmlNem tudja magát túltenni barátja elvesztésén a TV2 sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20120823-somlo-tamas-enekes-a-tv2-the-voice-musor-zsurijenek-tagja.htmlTeljesen elnémult a TV2 sztárjahttp://www.life.hu/tested-lelked/20120824-malek-andrea-enekesno-a-the-voice-zsuritagja-elnemult.htmlHarry herceg pajzán buliban meztelenkedetthttp://www.life.hu/tested-lelked/20120822-harry-brit-herceg-botranyos-meztelen-fotoi-egy-las-vegasi-bulin.htmlKollégájába szeretett bele Szinetár Dóra - Emiatt a színész miatt válik a sztárpárhttp://www.life.hu/szeress/20120823-kollegajaba-szeretett-bele-szinetar-dora-makranczi-zalan-miatt-valik.htmlBarátnő helyett kutyát tart A Bourne-hagyaték sztárjahttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120824-szerelem-mozi-parkapcsolat-baratno-helyett-kutyat-tart-a-bourne.htmlKülönleges felvételek - Falatnyi bikiniben a Jóban Rosszban sztárjahttp://www.life.hu/szorakozz/20120808-bikiniben-pozolt-a-joban-rosszban-sztarja-kondakor-zsofi.htmlÍgy vetkőznek a csillagok - sztriptíztáncosok a mozibanhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120822-film-szorakozas-program-igy-vetkoznek-a-csillagok-sztriptiztancosok-a.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.