Megszabadul implantátumaitól a TV2 szőke műsorvezetője

Vámos Erika szilikon műtét implantátum műsorvezető kivétel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyolc évvel ezelőtt  csak arra vágyott  a Több mint TestŐr műsorvezetője, Vámos Erika, hogy szép, formás keblei legyenek, amit a természet nem adott meg neki. Ma már másképpen látja a dolgokat, és ezt megosztotta a Life.hu-val. Kiveteti implantátumait, amik sok nővel ellentétben nem okoztak neki semmiféle kellemetlenséget.

"Nem is igazán értem a mai fejemmel, miért vetettem magam alá ennek a műtetnek. Talán változtatni akartam, leginkább az életemen! A kamasz lányok egy implantátum beültetésében látják a megoldást sajátos problémáikra, amely valójában nem old meg semmit. A boldogságot, az elégedett felnőtt életünk biztonságát, a szeretetet és a sok barátunkat csak magunknak, és nem a testünkben lévő szilikonnak köszönhetjük. Tévedni emberi dolog, de ragaszkodni a hibáinkhoz ostobaság. Nem állítom, hogy nincsenek komolyan indokolt esetek, mikor az implantációra valóban szükség van, de ez nem az volt. Azt mondom, így is lehet dönteni, ahogy én most, és ez is egy jó döntés. Sok éve vigyázok a 'sebekre' a mellkasomon és szeptemberben végre lekerül a mellkasomról a skarlátbetű. Ebben dr. Tizedes György lesz a segítségemre, aki nemrég melleket ültetett be Szecsődi Karinak" - osztotta meg velünk Vámos Erika.

Forrás: TV2
Forrás: TV2


Megtudtuk, mikor indul a The Voice a TV2-n!http://www.life.hu/legykepben/sztarok/20120921-voice-tehetsegkutato-indul-a-tv2-szuperprodukcioja-oktoberben-startol.htmlOrdított a szörnyű fájdalomtól a Megasztár énekesehttp://www.life.hu/legykepben/20120920-szecsodi-karcsi-transzexualis-enekes-melleket-kapott-fajt-a-melle-a.htmlMegszületett az RTL Klub sztárjának első gyermekehttp://www.life.hu/legykepben/20120921-kiraly-lnorbi-2010es-xfaktor-dobogosanak-gyermeke-szuletett.htmlMindenkit meglepett Kemény Dénes bejelentése: Visszavonul!http://www.life.hu/legykepben/20120921-kemeny-denes-bejelentette-hogy-visszavonul-es-befejezi-palyafutasat-a-magyar.htmlIkrekkel terhes Kate Middleton!http://www.life.hu/legykepben/sztarok/20120921-kate-middleton-angol-hercegno-ikreket-var-botrany-tort-ki-a.htmlMegdöbbentő bejelentést tett a ValóVilág sztárja - Erre senki se számított!http://www.life.hu/legykepben/20120921-megdobbento-bejelentest-tett-a-valo-vilag-sztarja-vv-gigi-aki.htmlÁramot vezettek a testébe az ismert műsorvezetőnekhttp://www.life.hu/legykepben/20120920-horvath-eva-viasat3-musorvezetoje-aramutessel-karcsusodik-fogy-nem-fut.htmlKutya után gyereket tervez a TV2 új szerelmespárjahttp://www.life.hu/legykepben/20120919-nagy-adri-es-parja-nagy-kristof-bozont-megasztaros-par-.htmlSírva követeli vissza lenyúlt milliós örökségét gyermeke apjától Bálint Antóniahttp://www.life.hu/tested-lelked/20120921-milliokat-kovetel-balint-antonia-kislanya-edesapjatol-foldesiszabo-laszlotol-akivel-pereskednek.htmlHétvégi horoszkóp (szeptember 21-23.)http://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20120919-hetvegi-horoszkop-szeptember-2123.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.