Már a tartalékaiból él a Bumeráng egykori rádiósa

rádiós megélhetés festmények Bumeráng tartalék Bochkor Gábor anyagi gondok Boros Lajos eladás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lali király saját honlapján árulja festményeit és fotóit, hogy pénze legyen.

Nem ezt tervezte Boros Lajos, amikor búcsút intett a Bumerángnak. A rádiós helyzete ugyanis lassan drámaira fordul. Öt hónapja egyetlen fillér jövedelme sincs, nem titkolja, a tartalékait éli fel a családjával. "Ez a helyzet, nincs mit szépíteni rajta" - mondta Boros, aki egyelőre nem látja a kiutat.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu


Pedig próbálkozik, a weblapján például a saját festményeit és fotóit árulja, de úgy tűnik, ezen a téren nem annyira sikeres, mint rádiósként volt. "Vannak ötleteim, de ehhez pénz kell, sok pénz, és mostanság abból van a legkevesebb." - mondta Boros a Borsnak.

Megoldást jelenthet a gondokra, hogy a hírek szerint hamarosan megjelenik egy magazin is, ami egykori műsoruk nevét fogja viselni. Mint a Bors megtudta, eddig nem kapott hivatalos felkérést az újságtól, pedig - nem is annyira titkon - számít a megkeresésre. "Még nem kértek fel, de tárgyalunk róla. Imádnám, ha írhatnék bele!" - mondta Lali király, aki azért sem túl boldog, mert a minap teljesen eláztatta a lakását a felső szomszéd meghibásodott mosógépe. Így ez sem két fillér lesz...

Boros Lajos: "Minden krízis egyben felmentés is volt"http://www.life.hu/sztarszerzok/20120623-boros-lajos-minden-krizis-egyben-felmentes-is-volt.htmlMeglepő fordulat - Visszatérnek a Bumeráng műsorvezetői egy másik frekvenciánhttp://www.life.hu/legykepben/20120821-augusztus-27tol-egy-hetig-a-895-frekvencia-reggeli-savjaban-hallhato.htmlIstván Kovács Tillával ébredt a Bumeráng stúdiójábanhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110630-istvan-kovacs-tillaval-ebredt-a-bumerang-studiojaban.htmlHétfőn reggel felmondtak a NEO Fm dolgozóihttp://www.life.hu/legykepben/20120806-felmondtak-a-neo-fm-dolgozoi-a-radio-770-millios-tartozasa.htmlFelpofozta volna a világbajnokot Bochkor - A világbajnok női tőrcsapat kiborulthttp://www.life.hu/legykepben/20120804-bochkor-gabor-beszolt-a-kommentator-horvath-mariann-vivonak-a-londoni.htmlBochkor Gábor nem nősül, és nem lesz több gyermeke semhttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20120210-bochkor-gabor-nem-nosul-es-nem-lesz-tobb-gyermeke-sem.htmlBochkor Gábor: "Én tudok szeretni is" - Szily Nóra interjújahttp://www.life.hu/sztarszerzok/20120205-bochkor-gabor-en-tudok-szeretni-is-szily-nora-interjuja.htmlBörtönből gyávázza Stohl Bochkor Gáborthttp://www.life.hu/legykepben/20111009-stohl-andras-uj-konyveben-bochkor-gabort-gyavanak-nevezi-regota.htmlRendőrök vitték el a magyar olimpikonthttp://www.life.hu/legykepben/20120922-rendorok-vittek-el-az-olimpiai-bajnok-kalapacsvetot-pars-krisztiant-aki.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.