Igazoltatás közben gázolt a terepjáró - A fiatal rendőr belehalt sérüléseibe

gázolás Hummer baleset rendőr halálos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Intézkedő rendőrt gázolt halálra egy német rendszámú terepjáró Apátfalván. A férfit mentőhelikopter szállította kórházba, de már nem tudtak rajta segíteni.

34 éves volt Kenéz Imre, motoros járőrvezető, akit egy német rendszámú Hummer terepjáró gázolt halálra csütörtök délután. Egyelőre annyit biztosan tudni a balesetről, hogy a rendőrök közlekedési ellenőrzés céljából állítottak meg négy terepjárót. A helyszínről távozóban az egyik motoros járőrre az egyik Hummer vezetője ráhúzta a gépkocsiját, majd megpróbált elmenekülni.

A másik motorosrendőr üldözőbe vette a Hummert, megelőzte azt, majd egy kereszteződésnél leszállt járművéről, mert meg akarta állítani az autót. A terepjáró ekkor ütötte el. A rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben elhunyt.
A menekülő járműre a rendőrök több lövést leadtak, ezek közül négy a német sofőrt el is találta. A férfit súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol rendőrök őrzik. A férfi ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.