Halott barátja mellett falatozott a hegymászó

2012.10.28. 18:05

Több barátját is hegymászás közben vesztette el Erőss Zsolt, aki azonban mindig igyekezett továbblépni a tragédiák után. Egy alkalommal barátja és mászótársa a szeme láttára halt meg, ő pedig a holttest mellett virrasztott és ott fogyasztotta el hevenyészett ebédjét is - tudta meg a Life.hu.

A hegymászók gyakran kerülnek olyan tragikus helyzetbe, amelyet szinte lehetetlen ép ésszel felfogni és feldolgozni. Erőss Zsolt nem csupán egyik lábát, de több barátját is elveszítette már számos csúcstámadása során, ő azonban mindig felállt és továbblépett.

Forrás: MTI/Földi Imre

Egy alkalommal barátja, mászótársa a szeme láttára halt bele egy ártatlannak tűnő esésbe, mert a szíve egész egyszerűen nem bírta azt az adrenalinlöketet, amit az esés okozott. Erőss Zsolt azonban sokáig nem hagyta magára bajtársát. "Három órát üldögélt társa mellett, nem tudott elindulni. Főzött egy levest. Eszébe jutott, milyen bizarrul nézhet ki, ahogy egy halott mellett falatozik. (...) Összeszedte Dékány személyes tárgyait, toporgott egy ideig, aztán elindult lefelé" - derül ki Erőss Zsolt: A Himalájánál magasabbra című könyvéből, amely a különleges férfi extrém kalandjait idézi fel.

Hasonlóan döbbenetes veszteség volt, amikor legjobb barátja, Horváth Tibor meghalt az Annapurna csúcstámadása során, 2012-ben. Annak ellenére, hogy Erőss Zsoltnak művégtaggal sikerült ez a csúcstámadása, mégsem érezhetett örömöt. "Elvesztettem a legjobb barátomat, Horváth Tibort" - foglalta össze akkor az érzéseit a sokat megélt Hópárduc, akinek azonban ezek a veszteségek sem tudták elvenni a kedvét kockázatos szenvedélyétől.

Közelebb kerültek családtagjaikhoz az X-Faktor versenyzőihttp://www.life.hu/legykepben/20121026-xfaktor-like-lanyok-kozelebb-kerultek-csaladtagjaikhoz-naponta-telefonalnak-emaileznek.html Baltás gyilkos közelébe került a színészhttp://www.life.hu/legykepben/20121026-stohl-andras-szinesz-a-bortonben-kozel-kerult-az-azerbajdszsani-baltas.html Meglepő kijelentést tett Ördög Nórahttp://www.life.hu/legykepben/20121025-ordog-nora-az-rtl-klub-musorvezetoje-munkajat-angyalok-segitettek.html Kifarolt a mellrák elleni küzdelemből az énekesnőhttp://www.life.hu/legykepben/20121026-toth-gabi-nem-reklamarc-mar-egeszseg-hidja-osszefogas.html A mentorok kedvence esett ki az X-Faktorbólhttp://www.life.hu/legykepben/20121027-xfaktor-2012-3-dontojenek-kiesoje-a-spirit.html Nem Ördög Nóra szaltózott a színpadonhttp://www.life.hu/legykepben/20121027-xfaktor-2012-ordog-nora-miniruhaban-szaltozott-a-szinpadon.html Kétszer szeretett bele párjába az X-Faktor versenyzőjehttp://www.life.hu/legykepben/20121026-xfaktor-antal-timi-ketszer-lett-szerelmes-ugyanabba-a-ferfiba.html Elfogták a metrón garázdálkodó mobiltolvajthttp://www.life.hu/legykepben/20121027-elfogtak-a-budapesti-metros-mobiltolvajt.html
Erőss Zsoltcsúcstámadáshalálveszteséghegymászó