nyertes X-Faktor család verseny Oláh Gergő álom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egyik legsikeresebb versenyző már álmodott arról, hogy ő lesz az X-Faktor harmadik szériájának nyertese - tudta meg a Life.hu.

Oláh Gergő szerint minden versenyzőnek nagy a tét, és mindenki álmodik arról, hogy megnyeri a versenyt, hiszen mindenkinek megvan a célja, amiért jelentkezett a műsorba. Az énekes álmában már megnyerte a tehetségkutató versenyt.

Fotó: Nánási Pál
Fotó: Nánási Pál


"A tehetségem megmérettetésén túl a családomért, a két pici gyermekemért és a feleségemért is jelentkeztem a műsorba. Amennyiben megnyerném a versenyt, akkor ez egy szép mese lenne számomra. Hiszen nagyon messziről indultam, akárcsak a mesében a legkisebb királyfi. Álmaimban már előfordult, hogy Ördög Nóra az én nevemet kiáltotta utoljára a végső megmérettetésen" - mesélte mosolyogva a Life.hu-nak Gergő.

Bár Gergőnek nagyon hiányzik a családja, hétről hétre erőt ad neki, hogy az ő életüket is jobbá, szebbé teheti azzal, ha jól teljesít. A rajongók szeretete pedig az énekes minden álmát felülmúlja. Szombaton a közönség és a mentorok is állva tapsoltak Gergő produkciójának.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.