Ilyen lesz Komár László temetése

sláger temetés ravatal szertartás Komár Laci énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több ezer ember is megjelenhet kedden Komár László temetésén, de maguk a szervezők sem tudják még megbecsülni, hogy az énekes hány rajongója teszi majd tiszteletét a búcsúztatón. - írja a Blikk.hu.

A szertartáson a rock 'n roll hazai királyának slágerei csendülnek majd fel, többségében természetesen a lassú, lírai számok. Elhangzik majd a Húsz év múlva vagy a Halványkék szemek című dal is - árulta el G. Németh György a Blikknek, aki magára vállalta, hogy megszervezi Komár búcsúztatását.

www.komarlaszlo.hu
www.komarlaszlo.hu

"Szinte mindegyik lassú szám lesz, egyetlen kivétellel: a Táncoló fekete lakkcipők annyira emblematikus dal volt, hogy nem lehet megkerülni. A szertartás 13 órakor kezdődik, déltől fél egyig azonban néma csend honol majd Komár ravatalánál. Fél egykor csendülnek fel halkan a dalok. A temetésen természetesen ott lesz Komár László minden zenésztársa és a hozzá közel állók is, azt azonban megbecsülni sem lehet, hogy összesen hány ember jelenik majd meg a szertartáson. Egy temetésre nem szokás meghívókat küldeni, és nem kell bejelentkezni" - mondta G. Németh. "Elképzelésünk sincs arról, hányan lesznek majd ott, ezt még a temető vezetése sem tudta megbecsülni. Annyi bizonyos, hogy akár több ezer ember is eljöhet, és abban is biztosak vagyunk, hogy külföldről is érkeznek rajongók és tisztelők."

A várható hatalmas tömegre tekintettel a temető vezetősége azt kéri, hogy aki csak teheti, tömegközlekedési eszközzel érkezzen az Új köztemetőhöz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.