Bereczki Zoltán Makranczi Zalán érdektelenség Szinetár Dóra kellemetlen helyzet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már hónapok óta lehet róla hallani, hogy a válófélben lévő Szinetár Dóra és nős kedvese, Makranczi Zalán a Mizantróp című darab próbáin szeretett egymásba. Ám annak ellenére, hogy az előadás ezáltal komoly nyilvánosságot kapott, mégsem kíváncsi rá a közönség. A novemberi budapesti előadásokat érdeklődés hiányában egyszerűen törölték a műsornaptárból.

Érdeklődés hiányában levették a műsorról azt a darabot, amelyben Szinetár Dóra és új szerelme, Makranczi Zalán szerepelnek. Annak ellenére, hogy rengeteget cikkeztek a Mizantróp című előadásról, amelynek próbáin a két színész egymásba szeretett, mégsem volt rá kíváncsi a közönség, ezért az előadást Budapesten befogadó teátrum törölte az előadásokat. Ráadásul minderről nem is tájékoztatták a művészeket. "Októberben valóban elmaradt egy előadás, az okát nem tudom, de a novemberi fellépések még szerepelnek a naptáramban" - mondta el a Borsnak Ferenczi Orsolya, Dóra menedzsere. "Nekünk még nem szóltak a változásról." Ez azért is rendkívül kínos, mert amíg Szinetár Dóra nem tudott róla, hogy ezek az előadások elmaradnak, nyilván ezen időpontokra újabb felkéréseket sem tudott vállalni. Holott rengeteg más elfoglaltsága is van és a mai napig járja az országot volt férjével, Bereczki Zoltánnal, hiszen közös duettshow-juk a mai napig rendkívül népszerű.

Forrás: Mudra László/Life.hu, MTI/Kollányi Péter
Forrás: Mudra László/Life.hu, MTI/Kollányi Péter

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.