Kölcsönből szavazott az X-Faktor győztesének családja

győztes kölcsön támogatás X-Faktor Oláh Gergő sztár énekes tehetség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindent elkövetett Oláh Gergő családja, hogy vasárnap este ő lehessen az X-Faktor győztese. A tehetséges fiú szülei kölcsönből szavaztak az utolsó pillanatig, hogy ezzel is biztosítsák őt szeretetükről és támogatásukról.

Egy emberként állt családja Oláh Gergő mögött. Szerettei minden módon támogatták a tehetséget, hogy megnyerje az X-Faktort, sőt a végső hajrában szülei még kölcsönt is kértek azért, hogy legyen miből szavazniuk rá.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

"Annyira érzem, hogy ő lesz a nyertes, hogy semmi izgalom nincs bennem. Persze azért szavazunk rá, nem hagyjuk abba. Még kölcsön is kértünk pénzt, hogy elég SMS-t tudjunk rá küldeni" - mondta a Borsnak még a szombati döntő után Oláh Gergő édesapja, aki nemhiába bizakodott és költött annyi pénzt a támogatásra, hiszen fia beváltotta a hozzá fűzött reményeket és a tegnapi győzelemmel a legmerészebb álmait válthatja valóra. "Először is egy saját lakást szeretnék a családomnak. Kertes házra vágyom, jó környéken, ahova ha belépek, boldogsággal tölt el, hogy ezt a tévét én vettem és azt a szép konyhaszekrényt is. Szeretnék egy nagybevásárlást, ami mindent tartalmazna, bútorokat, játékokat, elektronikus berendezéseket, hogy amikor hazamegyek, azt tudjam mondani, hogy minden a helyén van" - árulta el vágyait a tehetség, akinek az élete a győzelemmel végleg megváltozott.

Legyőzte a rákot- most újabb gyermekre vágyik a sztár feleségehttp://www.life.hu/legykepben/20121217-rippel-feri-magyar-artista-felesege-vivien-legyozte-a-rakot-masodik.htmlOláh Gergő a 2012-es X-Faktor-nyertes!http://www.life.hu/legykepben/20121216-olah-gergo-nyerte-a-2012es-xfaktort-antal-timi-lett-a.htmlHiába vágyott családra a Voice versenyzője, nem adatott meg nekihttp://www.life.hu/legykepben/20121214-czerovszky-henriett-a-voice-versenyzoje-csaladra-vagyott-kulfoldre-menekult-a.htmlSzakmát váltott a Barátok közt egykori sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20121216-szakmat-valtott-a-baratok-kozt-egykori-szinesznoje-marenec-fruzsina-aki.html



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.