Nyilvános helyen vizelt az Alkonyat sztárja - letartóztatták

Metamfetamin kokain Alkonyat (film) színész börtön Bronson Pelletier Alkonyat sztár kábítószer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elvesztette a lába alól a talajt az Alkonyat sztárja, akit kábítószer-használat, erőszakos viselkedés és nyilvános helyen való vizelés miatt letartóztattak.

Egyre mélyebbre csúszik Bronson Pelletier. Az Alkonyat Újhold című filmben Jaredet alakító sztárt először nyilvános vizelés, majd kábítószer-használat és erőszakos viselkedés miatt tartóztatták le. A színésznek december 8-án még csak nyilvános helyen való vizelés miatt kellett a rendőrségen felelnie, ám egy hétre rá már sokkal súlyosabb bűnök miatt került a fogdába. Kokaint és metamfetamin-származékokat találtak nála. Ez utóbbi használatától a rendszeres fogyasztók arca drasztikus és borzalmas változásokon megy keresztül viszonylag rövid idő leforgása alatt. Pelletier - vélhetően a drogok hatása alatt - erőszakosan viselkedett és mindenkibe belekötött. Ekkor hívtak másodszor zsarukat rá, akik azonnal be is vitték. A színész ártatlannak mondta magát az ellene felhozott vádpontokban. Ügyét január 17-én tárgyalják.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Kiderült! Megasztárba szerelmes a Voice versenyzőjehttp://www.life.hu/legykepben/20121219-veres-monika-a-voice-versenyzoje-es-toth-adam-a-megasztar.htmlSzexvideót forgatott az RTL Klub sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20121219-kondricz-tamas-az-rtl-klub-sztarja-szexvideot-forgatott-horvatorszagi-nyaralasan.htmlVersenytársa lett a Mestere a Voice versenyzőjénekhttp://www.life.hu/legykepben/20121214-gajer-balint-a-voice-versenyzoje-caramel-a-voice-mesterevel-egyutt.htmlA világvégét várja a ValóVilág sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20121218-molnar-aniko-a-vilagveget-varja.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.