Feszültség! Kemény kritikákat kapott a Mesterektől a Voice népszerű versenyzője

kritika mester Malek Andrea Nika Veres Mónika énekesnő The Voice sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Malek Andrea már másodszor kritizálta keményen Veres Mónikát, aki több Mester szerint sem őszinte a színpadon. A Voice versenyzője értetlenül áll a kritikák előtt - tudta meg a Life.hu.

Malek Andrea már második alkalommal vádolta azzal Veres Mónikát, hogy nem elég őszinte a produkciója, ráadásul a Voice első élő adásában Caramel is csatlakozott Mestertársához, azt állítva, hogy az énekesnő produkciója - bár technikailag tökéletes - mégsem jutott el az ő lelkéhez.

Forrás: MTI/Mohai Balázs
Forrás: MTI/Mohai Balázs


"Nem tudom mire vélni ezeket a kritikákat, én ugyanis egy őszinte embernek tartom magam, és szívem-lelkem odatettem ezúttal is a produkciómba. Ezek szerint azonban van, akit ez nem érint meg. Én ezt elfogadom, de igyekszem inkább azokra koncentrálni, akik szeretettel vesznek körül" - árulta el a Life.hu-nak Mónika, akinek már most rengeteg támogatója van az interneten keresztül, de ennek ellenére vágyik arra, hogy Malek Andreával egyszer tisztázhassa ezeket az éles hangú véleményeket. "Szeretném tudni, hogy pontosan mire gondolt, mit érzett Andi, mert úgy érzem, hogy szakmailag is sokat fejlődhetnék, ha megértem, hogy mi a gondja velem" - tette hozzá az énekesnő. Mónikának rengeteget segít ezekben a nehéz pillanatokban a párja, Tóth Ádám, az Adam's Comedy frontembere, aki maga is szerepelt már tehetségkutatóban, a TV2 Megasztár című produkciójában. "Ádám tapasztalatai sokat segítenek, hiszen ő is keresztülment már hasonló élményeken és lelkileg tud támogatni, ha éppen elbizanytalanodnék. A legnagyobb tanulság, hogy nem szabad arra törekedni, hogy mindenki elfogadjon, ez ugyanis képtelenség. Azoknak kell énekelni és adni, akik értik és őszintének érzik, amit csinálok."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.