Nem tette ki férje Bánfalvy Ágit az Abigélből

színdarab házasság Bánfalvy Ágnes Szerelem (film) Abigél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Továbbra is szerepel az Abigél című színdarabban Bánfalvy Ágnes, akinek rendező-producer férje a Blikk információi szerint beleszeretett egy ifjú színésznőbe.

Véget ért Bánfalvy Ágnes színésznő és Horváth Csaba több mint 20 éve tartó, legendásnak titulált szerelme, amelyből egy kisfiú is született. A férfit eleinte nem zavarta, hogy a színésznő jóval idősebb nála, a 17 év korkülönbség ellenére sikerült harmóniában élniük, mostanáig.

Forrás: Városmajor Színpad
Forrás: Városmajor Színpad

A Blikk szerint ugyanis a férj egy fiatal, még a pályája elején járó színésznővel, Csöngedi Nikolettel melegedett össze még az Abigél próbáin, pont azén a darabén, amelynek felesége karrierje beindulását köszönhette. A házaspár közösen állította színpadra az Abigél című színdarabot, amelyben természetesen Ági is szerepelt. A felröppent információkkal ellentétben Ági nem távozott Horn Mici szerepéből. "A darab hármas szereposztásban látható, hol Ági, hol Bordán Irén, hol pedig Nyertes Zsuzsa játssza a szerepet" - mondta a Life.hu-nak Horváth Csaba.
Információink szerint a férfi nem költözött el otthonról, és nem is lesz túl egyszerű számára, ha valóban ki akar lépni házasságából. Feleségével szinte minden vállalkozásuk közös, és az együtt színpadra állított színdarabon kívül egy színészképző stúdiót is működtetnek.

Rendhagyó osztálytalálkozót tervez az X-Faktor énekesehttp://www.life.hu/legykepben/20130121-szabo-david-xfaktor-veresnyzoje-rendhagyo-osztalytalalkozot-tervez-egykori-versenytarsaival.htmlVeszélyes vizekre evezett az X-Faktor nyertesehttp://www.life.hu/legykepben/20130124-kocsis-tibor-xfaktor-nyertese-nyeremenyutazasat-bevaltotta-bali-szigetere-utazott.htmlLemondott családjáról az ismert színészhttp://www.life.hu/legykepben/20130124-szabo-gyozo-szinesz-a-nagy-duettben-fog-enekelni-csaladjat-ritkan.htmlKiderült, kik a Nagy duett sztárpárosaihttp://www.life.hu/legykepben/20130125-ok-a-nagy-duett-sztarparosai-gesztesi-karoly-szinesz-es-csezy.htmlVV Cristofel két volt barátnője is a a testéből élhttp://www.life.hu/legykepben/20130125-vv-cristofel-a-valo-vilag-sztarjanak-ket-volt-baratnoje-is.htmlÁtok sújtja a Voice versenyzőjéthttp://www.life.hu/legykepben/20130124-nador-david-a-tv2-voice-enekese-dontose-csaladjan-atok-ul.htmlGyász! Kegyetlen betegség végzett a Voice versenyzőjének édesapjávalhttp://www.life.hu/legykepben/20130124-perutek-janos-a-voice-versenyzojenek-edesapja-meghalt-rakban.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.