színésznő Jóban Rosszban Kökény Attila A Nagy Duett éneklés Cseke Katinka rosszullét
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Jóban Rosszban színésznője megszédült a színpadon a SuperTV2-n futó A Nagy Duett című műsor pénteki főpróbáján.

Cseke Katinka egyszercsak elsápadt és megszédült próba közben a színpadon. Duettpartnere, Kökény Attila lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem esett el. Mint kiderült, az amúgy is diétázó színésznő a nagy kapkodásban elfelejtett reggelizni.

Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu
Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu

"A lányomat vittem iskolába, rohantam ide a stúdióba próbálni, és a reggeli valahogy kimaradt" - mondta Katinka. "Körülbelül két órakor kerültünk a színpadra Attilával, és úgy voltam vele, majd a próba után ebédelek. Még mindig nagyon izgulok minden egyes adás előtt, gondolom, a stressz is közrejátszott abban, hogy a dal vége felé úgy éreztem, elsötétül minden, és mintha egy pillanatra kiszállt volna belőlem az erő. Ettől megbicsaklott a térdem. Szerencsére nem ájultam el, csak megszédültem."

Kökény Attila a Vasárnapi Blikknek elmondta: észrevette partnernőjén, hogy a dal végére elsápadt, de nem gondolta, hogy baj lehet. "Egyszercsak éreztem, hogy megfogja a vállam, és rám támaszkodik. Gyorsan megfordultam és elkaptam" - emlékezett vissza Kökény, aki saját bevallása szerint egy pillanatra megijedt, hogy Katinka elájul. "Abbahagytuk a próbát, lekísértem őt a színpadról. Picit pihent, aztán jobban lett, úgyhogy szerencsére semmi komoly, de mostantól kikérdezem, hogy eszik-e rendesen!" - mondta viccesen az énekes.

Vetélytársat kapott Dobrády Ákoshttp://www.life.hu/legykepben/20130218-iszak-eszti-viva-tv-musorvezetoje-kedveset-dobrady-akos-helyett-egy.htmlEzért fogyott karcsúra Tolvai Renihttp://www.life.hu/ez-zsir/20130223-tolvai-reni-a-megasztar-egykori-enekesnoje-nagyon-lefogyott.htmlRákot diagnosztizáltak az RTL Klub fiatal sztárjánálhttp://www.life.hu/gyogyulj/20130224-rakot-diagnosztizaltak-gyerekkoraban-az-ejjelnappal-budapest-cimu-rtl-klubos-musor.htmlÉhbérért dolgoztat családokat Katalin hercegnő szüleinek a cégehttp://www.life.hu/legykepben/20130224-ehberert-dolgoztat-mexikoi-csaladokat-katalin-hercegno-szuleinek-rendezvenyszervezo-cege.htmlÁlomszéppé varázsolták a fiatal filmcsillagothttp://www.life.hu/szepulj/20130223-jennifer-lawrence-az-ehezok-viadala-cimu-film-szinesznoje-gyonyoru-a.htmlMolnár Anikó segít az énekesnek nővé válnihttp://www.life.hu/legykepben/20130222-molnar-aniko-vv-aniko-a-valo-vilag-sztarja-szecsodi-kari.htmlHalálra gázolt egy nőt Pistorius fivérehttp://www.life.hu/tested-lelked/20130224-halalra-gazolt-egy-not-a-baratnojet-lelovo-paralimpikon-oscar-pistorius.htmlCsábos színésznők A Nagy Duett színpadánhttp://www.life.hu/szorakozz/20130217-a-nagy-duett-masodik-adasaban-nagyon-szexi-volt-detar-eniko.htmlBetegen készül A Nagy Duettre Pimaszúrhttp://www.life.hu/legykepben/20130215-papp-gergo-pimaszur-az-aktiv-musorvezetoje-betegen-keszul-a-nagy.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.