Elsötétült egy órára Budapest is

WWF elsötétítés Föld órája klímavédelem világítás Természetvédelmi Világalap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma este fél kilenctől fél tízig a világ 152 országának több ezer településén és vállalatánál, sokmillió háztartásban és számos híres épületen kialudtak a fények a Természetvédelmi Világalap (WWF) Föld órája elnevezésű akciója keretében, a klímavédelem és az energiatakarékosság jegyében.

Idén hozzávetőleg hétezer város csatlakozott a 2007-ben indult kezdeményezéshez, amelynek globális fővárosává a kanadai Vancouvert választották a szervezők.
A Föld órája Szamoa szigetén veszi kezdetét, majd halad tovább folyamatosan az egész bolygón helyi idő szerint fél kilenc és fél tíz között. Lekapcsolják többek közt a sydney-i operaház, a kínai nagy fal, a berlini brandenburgi kapu, a párizsi Eiffel-torony, a londoni Buckingham-palota, a New York-i Empire State Building és a Rio de Janeiró-i Krisztus-szobor, magyar fővárosban pedig többek közt a budai Vár díszkivilágítását.

Forrás: MTI/Kovács Attila
Forrás: MTI/Kovács Attila


A Szingapúrból irányított globális kampányban Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, államfők, kormányfők, uralkodók, híres zenészek, sportolók és színészek vesznek részt. A Föld órájához világszerte számos rendezvény kapcsolódik. A program budapesti központi eseményét a WWF magyarországi szervezete rendezte, ahol egy ötméteres óriásgyertya meggyújtásával is készültek az ünnepségre.
A program Tóth Vera élő koncertjével indult, majd 20 óra 30 perckor a WWF Magyarország ünnepélyesen lekapcsolta Budapest díszkivilágítását. Sötétbe borult a budai Vár, a Lánchíd és a Citadella. Az elsötétülés után Erőss Zsolt hegymászó gyújtotta meg az óriásgyertyát.

A kezdeményezés céljai közé tartozik, hogy felhívják a figyelmet a fényszennyezésre. A fényszmog az éjszakai égbolt művi megvilágítását jelenti, a jelenség elsősorban a nagyvárosok felett figyelhető meg. A járművek, fényreklámok, kivilágított épületek és ipari létesítmények vonzáskörzetükben éjszaka is tartós világosságot okoznak. A fény szétszóródik és visszavetül, így a sűrűn lakott területek felett fényharang alakul ki. A tudósok szerint a fényszennyezés befolyással van az emberi szervezetre és egyebek között alvás- és hormonzavarokhoz vezethet. Az állatokat, például a rovarokat és madarakat zavarhatja a fény az orientálódásban.
A környezetvédők a szükségtelenül nagy energia-felhasználást is bírálják. A csillagászok arra panaszkodnak, hogy a világ egyre kevesebb pontjáról látható a csillagos ég. Különböző szervezetek, mint például a Dark Sky Association az éjszaka sötétjének védelméért száll síkra.

Forrás: MTI

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.