Titokban még egyszer elbúcsúztak Cipőtől

temetés család titok Cipő szovjet Bódi László énekes-dalszerző kommunista
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem úgy temették el a Republic frontemberét, Cipőt, ahogy szerette volna. Ezért családja titokban, még egyszer elköszönt tőle a kistarcsai temetőben.

Kétszer búcsúztatták el Cipőt. A Republic frontemberét pénteken temették el a kistarcsai köztemetőben. Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, több ezren vettek részt a szertartáson. A Blikk azonban úgy tudja, hogy Bódi László, aki eltervezte saját temetését, nem így akart elmenni. Ezért amikor a tömeg eloszlott, a családtagok és a barátok visszamentek a sírhoz, és teljesítették utolsó kívánságát.

Forrás: MTI/Kollányi Péter
Forrás: MTI/Kollányi Péter

Cipő kommunista hangulatú temetést szeretett volna magának, nem egyházi liturgiát - értesült a Blikk családi forrásból. Az énekes állítólag azt is kikötötte, hogy miközben a földbe helyezik, a volt szovjet himnusz szóljon. Családja ezért végső búcsút vett tőle még egyszer. Úgy, ahogyan ő akarta: körbeállták a sírt, és betették a nagypapája CD-jét, amelyről a volt szovjet himnusz szólt. Cipő ugyanis 15 éves koráig szovjet állampolgár volt, és ezt büszkén vállalta - mondta a lapnak Cipő testvérének fia.

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.