Végleg elhagyja az országot Gerendás Péter

külföld megélhetés Gerendás Péter elismerés szegénység költözés zenész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Saját közösségi oldalán jelentette be az 56 éves zenész, hogy befejezi itthoni tevékenységét, és más országban próbál szerencsét.

"Nagyon fájnak nekem azok a mondatok, amelyeket le fogok írni, de nem dughatom tovább a fejemet a homokba. 15 lemez, számtalan rangos díj után úgy döntöttem, hogy befejezem itthoni tevékenységemet. Ennek számos oka van" - ezekkel a szavakkal kezdte üzenetét a kilenc gyereket nevelő Gerendás Péter a Facebookon.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az egyik ok, mint írja, a Magyarországon tapasztalható fasizálódás. A másik, hogy anyagilag már teljesen ellehetetlenült. "Koncertek nincsenek. Felkérnek, aztán lemondják. Ötévente csinálok baráti segítséggel, saját szervezésben egy-egy nagyobb produkciót, de két hónap próba, felkészülés, az életművem bemutatása után kicsit zsebbe kell nyúlnom a végén, miután mindent kifizettem. Maradnak a vendéglátóhelyek, ahol mikroszkopikus összegeket fizetnek, és néha még abból is alkudnak. Volt egy nagyon jó színházi ötletem is, de senkit nem érdekelt, de még csak vissza se hívtak, hogy ezt elmondják nekem" - írta a zenész.

"Az életem során összegyűjtött javaimat eladtam, amit mind feléltünk. Zongora, ami sokat jelentett nekem, gitárok, amelyeket a spórolt pénzemből vettem. Néhány hete egy 30 éve dédelgetett 66-os Stratocaster gitártól váltam meg, amelynek eladása (nagy érték) pont egyhónapi megélhetésünket biztosította. Pedig nem élünk nagy lábon. Ez nem normális dolog. Ez az ország élhetetlenné vált" - írja Gerendás.

A teljes írás Gerendás Péter saját Facebook-oldalán olvasható el.

Forrás: Borsonline

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Elhagyja az országot a TV2 sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20130323-elhagyja-magyarorszagot-nemeth-lajos-a-tv2-meteorologusa-es-finnorszagba-koltozik.htmlEgyszer a fejét is elhagyja Mádai Vivienhttp://www.life.hu/legykepben/20130219-madai-vivien-az-rtl-klub-sztarja-szetszort-mindent-elhagy.htmlElhagyja az országot az ismert sztárpárhttp://www.life.hu/legykepben/20130205-elhagyja-franciaorszagot-az-ismert-szineszno-monica-bellucci-es-ferje-vincent.htmlMindenét eladja, és elhagyja az országot az RTL Klub sztárjahttp://www.life.hu/szorakozz/20120916-vv-feco-elhagyja-magyarorszagot-es-londonban-szeretne-segedmunkas-lenni.htmlVastag Csaba szerelmes lett partnerébehttp://www.life.hu/legykepben/20130331-vastag-csaba-a-szombat-esti-lazban-par-percig-beleszeretett-partnerebe.htmlSzeretőjével kapta rajta pasiját Katy Perrythttp://www.life.hu/szeress/20130331-katy-perry-enekesnot-megcsalta-john-mayer-es-lebukott-ezert-szakitott.htmlKárász Robi a Nemzet Színészével állt összehttp://www.life.hu/legykepben/20130326-karasz-robert-a-a-fogadj-orokbe-egy-macit-program-kitalaloja.htmlPuskával áll színpadra a Bangó-Lakatos pároshttp://www.life.hu/legykepben/20130330-lakatos-mark-magyar-stylist-es-bango-margit-enekesno-gepfegyverrel-lepnek.htmlBoldog születésnapot, Terence Hill!http://www.life.hu/life/galeria/20130327-fotokon-akkor-es-most-terence-hill-szinesz-bud-spencer-szinesztarsa.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.