A Duna sodorta partra az angol egyetemista holttestét

halál Duna holttest szilveszter Dunaújváros eltűnt francia diáklány angol eltűnt fiú egyetemista Daniel Gliksten
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megtalálták a január elsején, éjjel kettőkor, Budapesten eltűnt angol orvostanhallgató holttestét - tudta meg a Bors. A 24 éves fiatalembert a Duna vetette partra Dunaújvárosnál. Az igazságügyi orvosszakértő szerint nem történt gyilkosság.

A Duna 1584-es folyami kilométerénél vetette partra a folyó az eltűnt angol fiatal, Daniel Gliksten holttestét. A budapesti Semmelweis Egyetem elsőéves hallgatója szilveszter éjjel az egyik belvárosi szórakozóhelyen bulizott barátaival, de a parti közepén egyedül ment el.
A térfigyelő kamerák utoljára a Lánchíd pesti hídfőjénél látták. Ugyanott veszett nyoma, mint 2008. december 4-én Ophélie Bretnacher-nek. A francia diáklány földi maradványait több mint két hónap múlva találták meg a fővárosban, a csepeli szabad kikötőben. A lap információi szerint a srácot március 20-án találták meg Dunaújváros külterületén. A boncolás megállapította, hogy nem gyilkolták meg. Önszántából végzett magával, halálát fulladás okozta.

Meghalt a valóságshow-sztárhttp://www.life.hu/legykepben/20130402-shain-gandee-az-mtv-buckwild-cimu-valosagshowjanak-sztarja-tragikus-korulmenyek.htmlMeghalt a leghíresebb pornósztárhttp://www.life.hu/legykepben/20130321-harry-reems-pornoszinesz-65-eves-koraban-meghalt.htmlMeghalt Cipő - Gyászol a Republichttp://www.life.hu/legykepben/20130311-meghalt-cipo-bodi-laszlo-a-republic-egyuttes-enekese-47-eves.htmlMeghalt Hugo Chávezhttp://www.life.hu/legykepben/20130306-hugo-chavez-venezuela-elnoke-meghalt.htmlMeghalt Szőnyi Olga operaénekeshttp://www.life.hu/gyogyulj/20130123-meghalt-szonyi-olga-operaenekes-a-magyar-allami-operahaz-orokos-tagja.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.