ittas vezetés baleset Maya playmate
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy buliban összebalhézott a párjával, majd ittasan ült volán mögé Maya, aki ezen az estén - az alkohol hatása alatt - balesetet okozott.

A playmate egy szórakozóhelyen veszett össze szintén ittas pasijával, majd útnak indult. Budapesten, a második kerületben útpadkának ütközött, autója felborult, személyi sérülés azonban nem történt. Az eset után a szőkeség akár a jogosítványát is elveszítheti.

Forrás: Facebook/ACímlaplány
Forrás: Facebook/ACímlaplány

"Sajnos a jogsim valószínűleg ugrott, már kaptam értesítést arról is, hogy eljárást indítottak ellenem. Hozzá kell tennem, hogy sosem szoktam ittasan vezetni, mindig sofőrszolgálatot hívok vagy taxit. Pechemre most nem így tettem, de már bánom. Az autót mindenképpen megcsináltatom, de még nem tudom, mennyibe kerül, azóta szervizben van" - mondta a Blikknek Maya, aki a pasija miatt hagyta ott A címlaplány című versenyt, és akinek az elmúlt időszakban már akadtak komoly problémái.

Korábban dubajozással vádolták meg, egy másik ügyben pedig szerződésszegés miatt 3 millió forintos kötbért követeltek tőle.

Férje praktikái mentik meg a színésznőthttp://www.life.hu/legykepben/20130510-gubas-gabi-a-thalia-szinhaz-uj-darabjaban-a-starfactory.htmlJáksó László lesz az X-Faktor műsorvezetője?http://www.life.hu/legykepben/20130512-jakso-laszlo-bevallotta-hogy-o-lesz-az-xfaktor-musorvezetoje-fodor.htmlMegrendült szerette halálán az ismert modellhttp://www.life.hu/legykepben/20130509-suto-eniko-modell-osszetort-szeretett-kutyaja-sanyi-elvesztesen.htmlBrigitte Bardot felhívására ezrek tüntettekhttp://www.life.hu/legykepben/20130512-brigitte-bardot-szineszno-felhivasara-ezrek-tuntettek-a-bikaviadalok-ellen-a.htmlFogdossa a csajokat Az ének iskolája versenyzőjehttp://www.life.hu/legykepben/20130509-rubay-laci-az-enek-iskolaja-versenyzoje-nepszeru-a-lanyok-kozott.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.