Nem fizet a biztosító Erőss Zsolt családjának

2013.05.24. 6:43

Annak ellenére, hogy Erőss Zsoltnak volt biztosítása, az osztrák cég mégsem fizet semmit az özvegyének.

A legismertebb magyar hegymászó még kiutazása előtt kötött biztosítást egy osztrák cégnél, amely azonban 6000 méter fölötti balesetnél már nem fizet.

Forrás: Facebook/Erőss Zsolt

Így a tragikus körülmények közt eltűnt hegymászó özvegye és családja egy forintot sem kapnak, holott ez hatalmas segítség lenne a két kicsi gyermekkel, a négyéves Gerdával és az egyéves Csomával magára maradt Hilda asszony számára, aki nem szeretné, hogy férje testét valaha hazahozzák a gyilkos hegyről. "Ott és a világon mindenhol csak hatezer méterig érvényesek ezek az életbiztosítások. Addig viszont teljes körűen. Ebben az is benne foglaltatik, hogy ha valakit baleset ér, akkor helikopteres mentés indul érte, és teljes orvosi ellátás is jár. E fölött a ritka levegő miatt a helikopter már működésképtelen. Ha Zsolt előkerülne, én akkor sem engedném, hogy hazahozzák. Nem hiszem, hogy bármit is változtatna a helyzeten, ha hazai földbe temetnénk. Inkább maradjon a jég örök birodalmában" - mondta az asszony a Borsnak.

Mint ismeretes, Erőss Zsolt és társa, Kiss Péter kedden tűntek el a Kancsendzöngán és most már minden remény elszállt, hogy valaha élve lejönnek a hegyről.

Nem vágyik szerelemre Oszter Alexandrahttp://www.life.hu/legykepben/20130523-oszter-alexanda-szineszno-egyedul-neveli-kisfiat-axelot-es-nem-vagyik.html Hajdú Steve bemutatta középső ujjáthttp://www.life.hu/legykepben/20130522-hajdu-steve-szinesz-a-heti-hetes-szereploje-nem-mindig-viselkedik.html Sarka Kata szépségversenyt kapotthttp://www.life.hu/legykepben/20130523-hajdu-peter-cege-a-a-frizbi-entertainment-kft-megvasarolta-a.html Meghalt Edith Piaf szerelmehttp://www.life.hu/legykepben/20130523-georges-moustaki-gorog-szarmazasu-francia-enekesdalszerzo-edith-piaf-egykori-szerelme.html Intenzív fogyókúrába kezdett a Voice sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20130513-veres-monika-a-voice-sztarja-intenziv-edzesbe-kezdett.html
Erőss Zsolthalálhegymászóözvegytragédia