Könnyek közt fotózkodott a címlaplány

Alexa fotózás Kaméleon csótány kígyó A címlaplány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A címlaplány egyik versenyzője, Alexa kedveli a hüllőket, viszont undorodik az ízeltlábúaktól. Az állatkerti fotózás számára nem ment túl egyszerűen - tudta meg a Life.hu.

Alexa számára egyáltalán nem volt sokkoló, amikor Nánási Pál az állatkertben egy óriáskígyóval fotózta. A lány nem átlagos háziállatot tart otthon, egy kis kaméleonnal osztja meg a lakását. A hüllő érintésétől nem iszonyodik, viszont annál jobban irtózott a csótánytól.

Forrás: Viasat

"Először kígyót akartam tartani otthon, de apu azt mondta, hogy csak akkor tegyem, ha nem akarom, hogy anya bemenjen a lakásba. Így kénytelen voltam egy kis kaméleonnal beérni. Goofi már két hónapja van nálam, most még pici, de 45 cm-re meg tud nőni. Most szoktatom kézhez, naponta legalább egy órát a kezemben tartom. Szeretem a bőrének azt a fura érintését, olyan, mint a kígyóé, de már a hajamon is felmászott. Amennyire szeretem a hüllőket, annyira utálom az ízeltlábúakat. Amikor a műsor kezdete előtt megkérdezték, van-e valamilyen fóbiám, egyértelműen a csótányt jelöltem meg" - osztotta meg velünk Alexa, aki egy korábbi eset miatt viszolyog a bogártól.

Forrás: Viasat
Forrás: Viasat

"Bangkokban modellkedtem, ahol sok óriási csótány volt - még a modellszálláson is. Este kimentem a mosdóba és a sötétben éreztem, hogy valami mászik fel a nadrágomon. Amikor lesöpörtem, beleütközött a körmöm a kitinbe, erre úgy megijedtem, hogy visszaszaladtam a szobámba, és még azt is elfelejtettem, amiért kimentem" - nevetett Alexa, aki ennek ellenére végigcsinálta a fotózást, igaz, olyan ideges volt, hogy még a könnyei is kicsordultak.


Forrás: [origo]
Forrás: [origo]
Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is!


Cikkek, információk, nyereményjátékok, szavazások, horoszkópok és galériák. Kövesd a Life.hu-t a Facebook-on is, ha nem akarsz lemaradni semmiről!


IRÁNY A FACEBOOK ÉS A LIFE.HU OLDAL!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.