Munka nélkül marad a pofozkodó villamosvezető

2013.06.20. 13:18

Kirúgják a BKV-tól azt a villamosvezetőt, aki dühében felpofozott egy angol kismamát, aki előzőleg szabálytalanul akart átmenni a jármű előtt. A férfi összeomlott.

Azonnali elbocsátást vagy a munkaviszony közös megegyezés szerint felbontását ajánlották fel a villamosvezetőnek, de ő még nem írta alá egyiket sem - tudta meg a Blikk. Kis Sándor ezzel nemcsak az állását veszíti el, hanem az otthonát is, hiszen a BKV szolgálati lakásában él hétéves kislányával.

Forrás: MTI/Soós Lajos

"A munkaszerződésem felbontásától számított egy hónapon belül kell elhagynom a lakást, amiért csak 17 ezer forint lakbért kellett fizetnem. Még nem tudom, hová megyünk. Valószínűleg albérletbe" - mondta a történtek után teljesen összeroppant férfi a lapnak. Mindez azért, mert a napokban szolgálat közben megpofozott egy nőt, akiről utólag kiderült, hogy terhes. A kismama a pirosban a villamos elé lépett, Sándor alig tudta megállítani a járművet. Először azt hitte, elütötte őt. A sofőr így mesélte el a történteket: "Amikor láttam, hogy nem lett bajuk, remegtem az idegtől, és ordítottam velük: 'Meg akartok dögleni?' A nő erre bemutatott nekem a középső ujjával. Ekkor elszakadt a cérna, és repült a pofon." Azóta már számtalanszor megbánta tettét. Szeretne a kismamától nyilvánosan bocsánatot kérni és eljárást kért maga ellen.

A BKV-tól Dorner Lajos, a VEKE elnöke azt mondta: más munkakörben tovább alkalmazhatná a cég, hiszen eddig semmi probléma nem volt vele. Az egyik BKV-s szakszervezet jogsegélyt ajánlott. A társaságnál annyit mondtak, a vizsgálat még folyik a felfüggesztett sofőr ellen.

 

Így pofozkodnak a villamosvezetőkhttp://www.life.hu/legykepben/20130618-idehaza-a-4es-villamos-vezetoje-pofozott-fel-egy-terhes-not.html Keményen készül olasz karrierjére Dobrády Ákoshttp://www.life.hu/legykepben/20130617-dobrady-akos-magyar-enekes-olaszul-tanul.html Nem lopta el Kanye West az Omega daláthttp://www.life.hu/legykepben/20130619-kanye-west-amerikai-rapper-menet-kozben-kert-engedelyt-presser-gabortol.html Dugába dőlt a Barátok közt sztárjának tervehttp://www.life.hu/legykepben/20130614-baratok-kozt-berenyi-miklos-fiat-alakito-aradi-balazsnak-nem-sikerult.html Országszerte megdőltek a melegrekordokhttp://www.life.hu/legykepben/20130620-orszagszerte-megdoltek-szerdan-a-melegrekordok.html
kirúgásvillamosvezetőközös megegyezéspofonlakásVEKEBKV