szépségkirálynő Kocsis Korinna peres eljárás millió szerződésszegés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokba kerülhet Korinnának, hogy bundát kiáltott a 2013-as Miss World Hungary szépségversenyre. A közönségdíjas szépséget milliós perrel fenyegette meg a Magyarország Szépe Kft, ugyanúgy, mint a másik indulót, Vígh Diánát, aki Korinna mellé állt.

Ma egy rögtönzött sajtótájékoztatón tájékoztatták a médiát, hogy mi vár Kocsis Korinnára, aki nem vette át a harmadik helyezettnek járó Miss Intercontinental cím koronáját és közösségi oldalán nyilvánosságra hozta véleményét a versenyről.
Dr. Berényi András ügyvéd szerint Korinna szerződést szegett azzal, hogy negatív véleményt nyilvánított a versenyről, és nem fogadta el a zsűri döntését, amellyel szemben nincs jogorvoslati lehetősége. Korinna közösségi oldalon közzétett nyilatkozatáért a szervezők vagyoni és nem vagyoni kártérítésre tartanak igényt. Millókra perlik a fiatal lányt, és rágalmazás miatt a büntetőjogi felelősségrevonás kérdése is felmerült.

Fotó: Tv2
Fotó: Tv2

Korinna nem fogadta el a koronát a tavalyi Miss Intercontinentaltól

"Ha Korinna mégis úgy dönt, hogy az egy éves titoktartási szerződés előtt kipakol, akkor sokkal többe fog neki ez kerülni, hisz nagyobb kárt okozhat. A szponzorok is kiszállhatnak, ha továbbra is rossz hírnevünket kelti. Nem tudja bizonyítani az állításait" - tette hozzá a büntetőügyvéd.
"Ez egy játék, ha valaki nem tudja elfogadni a szabályokat ne vegyen benne részt" - mondta Gyulai Zoltán, a Kft kisebbségi tulajdonosa, aki szerint a zsűri azért nem Korinnát választotta meg Miss World Hungary-nek, mert személyisége nem passzolt egy királynőéhez.

"Ahogy a Miss Intercontinental címről történő lemondásra vonatkozó döntésemet sem hirtelen és a helyszínen hoztam meg, úgy ezeket a sorokat is még a döntő előtt egy nappal írtam meg, annak tudatában, hogy nem én nyerem a Miss World és Miss Universe Hungary címek egyikét sem. Az okokról bővebben nem áll módomban információkat megosztani Veletek, mivel jelenleg köt a Magyarország Szépe Kft-vel kötött szerződésem"- írta ki Korinna még a verseny alatt a legnagyobb közösségi oldalra a véleményét, amiért drágán megfizethet.

Korinnát elértük telefonon, de továbbra is tartja magát ahhoz, hogy míg le nem jár az egy éves szerződése addig nem kommentálja a történteket. Hogy fogad-e ügyvédet azt nem árulta el.

Fotó: Life.hu
Fotó: Life.hu

Az idei nyertesek: Kárpáti Rebekáé lett a Miss Universe Hungary cím, Rákosi Annamária lett Miss World Hungary, míg a Miss Intercontinental koronája Tímár Brigitta fejére került

Nézd meg a hétfő délelőtti sajtótájékoztatón készült videónkat:

http://videa.hu/player?v=QAOmAg28gqQ3YGbw

Le kellett vágni a cipőt Koltai lábárólhttp://www.life.hu/legykepben/20130610-koltai-robert-megserult-a-szinpadon-a-cipot-le-kellett-vagni.htmlMa érettségizik a szépségkirálynőhttp://www.life.hu/legykepben/20130623-karpati-rebeka-miss-universe-hungary-holnap-erettsegizik.htmlKipakol a közönségdíjas szépségkirálynőhttp://www.life.hu/legykepben/20130623-kocsis-korinna-miss-world-hungary-2013-kozonsegdijas-szepsegkiralyno-kipakol.htmlCsonka Pici régi elv alapján öltözködikhttp://www.life.hu/legykepben/20130606-csonka-andras-szinesz-regi-elv-alapjan-oltozik-ket-par-markas.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.