áramütés VIVA TV csirke pokol menny ének Fluor Tomi láb
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekes pokoli körülmények között és furcsa közönség előtt rappelt.

Fluor Tomi a VIVA tévén futó "Menny a Pokolba" című műsorban adta elő a hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető produkcióját. A pokoli show-ban gusztustalan bogarakkal, nyálkás kígyókkal, áramütéssel, valamint állatok testrészeivel próbálják megtörni a szereplőket. A háromfős csapatokban mindig egy ismert ember a csapatkapitány, ő irányítja két civil játékosát. Legutóbb Fluor Tomi és Müller Attila csapatai versengtek.

Forrás: VIVA tv
Forrás: VIVA tv

Tomi a furcsa produkció közben

"A verseny alatt az én feladatom az volt, hogy rappelnem kellett, miközben árammal ráztak és elém lógatott csirketestrészeket kellett összeszednem. Fájdalmat nem éreztem, csak nehezebben mozgott a karom az áramtól. A feladat jól sikerült. Azt viszont már nem vállaltam, hogy csótányokat fogdossak, vagy állatok belső szervein csúszkáljak. Lehet, hogy más celeb ezeket is bevállalja, de nálam van egy határ" - mesélte Fluor, akinek a csapata végül alul maradt a küzdelemben.

Hódolóból lett Berki menyasszonya Pamelahttp://www.life.hu/legykepben/20130925-berki-krisztian-menyasszonya-pamela-a-ferfi-rajongoja-volt-.htmlRetteghet a maffiától a lottómilliárdoshttp://www.life.hu/legykepben/20130926-az-alvilag-is-figyelheti-a-lottomilliomost-aki-dicsekszik-nyeremenyevel.htmlCsak az implantátuma kerekedik Encinekhttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20130926-detar-eniko-szinesznonek-csak-az-imlantatuma-kerekedik-allitolag-meregtelenit.htmlÚj esélyt kaptak az X-Faktor nagy visszatérőihttp://www.life.hu/legykepben/20130925-az-rtl-klub-2013as-xfaktoranak-nagy-visszateroi-ekanem-balint-danics.htmlÜvöltött a szenvedéstől Varga Viktor szerelmehttp://www.life.hu/legykepben/20130926-varga-viktor-enekes-parja-cinthya-dictator-kiborult-a-mr-es.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.