Pucérra vetkőzött az Éjjel-nappal Budapest sztárja

2013.10.01. 16:22

Aktmodellkedést vállalt Kristóf, a sorozat szépfiúja. Arra viszont nem számított, hogy idős nők előtt kell vetkőznie, akik teljesen rágerjednek.

Kristóf egyáltalán nem szégyellős és élvezi, ha szétszedik a nők. Ezért könnyen kötélnek állt, amikor egy barátnője megkérte, helyettesítse aktmodellként és legyen festőhölgyek múzsája  - tudta meg a Bors.

Forrás: RTL Klub

"Gyors pénz kellett, és úgy voltam vele, hogy összekötöm a kellemeset a hasznossal, mert tudtam volna csajozni, és negyven perc alatt negyvenezret kerestem azzal, hogy meztelenül ültem. Ez egészen addig bulinak tűnt számomra, amíg meg nem láttam az engem lefestő nőket, akik egyáltalán nem voltak fiatalok. Levert a víz, hogy előttük kell levetkőznöm, gáz volt az egész" - emlékezett vissza a kínos napra Kristóf, akinek amúgy nem okoz gondot, ha meg kell mutatnia a testét. "A vízilabdának hála elég erős a vállam és a mellkasom, így sosem jelentett problémát, ha fecskéig kellett vetkőznöm. Alapvetően nem tartom magam szégyellősnek, bár van olyan lány, aki annyira tetszik, hogy zavarba jövök előtte. Itt viszont nem ez volt a helyzet, és sajnos túlzottan nyomultak rám a hölgyek, olyasmikkel viccelődtek, hogy álljak fel, váltsak pozíciót, és menjek közelebb hozzájuk, de én megmakacsoltam magam, nem álltam fel. A végén meg sem néztem a képeket, hanem szó nélkül kirohantam" - tette hozzá a sorozatszereplő.

Schobert Norbert: "Sokkos állapotba kerültem"http://www.life.hu/legykepben/20131001-schobert-norbi-fitneszguru-volt-kollegajanak-feleseget-brutalisan-meggyilkoltak.html Karsai Zita húga tehetségtelenhttp://www.life.hu/legykepben/20130930-az-rtl.html Fehér Balázsnak nincs érettségijehttp://www.life.hu/legykepben/20131001-feher-balazs-a-carbonfools-enekese-nem-erettsegizett-le.html Gyilkosa meztelenre vetkőztette a kocogó nőthttp://www.life.hu/legykepben/20131001-a-meggyilkolt-kocogo-not-gyilkosa-meztelenre-vetkoztette-es-osszeverte.html Bánsági Ildikó fia az X-Faktorbanhttp://www.life.hu/legykepben/20130930-az-rtl-klub-xfaktoraban-gaspar-sandor-szinesz-es-bansagi-ildiko.html


 

sorozatfestőaktmodellszépfiúpucérÉjjel-nappal Budapest