Tóth Gabi Csordás Ákos X-Faktor ByTheWay RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egysíkúnak találja eddigi teljesítményét az X-Faktorban Csordás Ákos. A párbajgyőztes énekes ezentúl szeretné vagányabb oldalát is megmutatni a közönségnek - tudta meg a Life.hu.

Olvastad már? Beszólt a nézőknek az X-Faktor mentora


"Egyetértek Gabival, hogy a nézők azt gondolhatták, nem kerülök párbajhelyzetbe, így nem is kell szavazni rám"
a két legkevesebb voksot begyűjtő versenyző között lesz"Eszembe jutott, hogy eljött az ideje, hogy én párbajozzak, de más ellenfélre számítottam. A legjobban az fáj, hogy a ByTheWay-jel kellett megküzdenem. Nagyon jók, és én azt is láttam, mennyire sok munkát fektetnek egy-egy produkcióba. Nekik sokkal nehezebb volt felkészülni egy-egy élő adásra, mint nekünk, egyéni előadóknak, hiszen nem csupán megtanulni, feldolgozni kell a dalt, hanem össze is kell hangolódniuk újra és újra. Méltó ellenfelek voltak, de szívesen vívtam volna meg azt a párbajt a végső döntőben. Szégyellem magam, hogy én ejtettem ki őket"

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Kattints a képre, és nézd meg a 4. élő adásról készült galériánkat!

"Szeretnék olyan karriert befutni mint ő, azt pedig remélem, hogy most sikerült megcsillantanom a csibészségemet is. Nem szeretnék az a 'gumimaci' lenni, aki azért jutott csupán tovább, mert aranyos és kedves" - folytatta a zenész, akit barátnője, mint mindig, most is elkísért a stúdióba. "Azt hiszem, szinte sokkot kapott, annyira izgult értem" - vélekedett Ákos, aki azt is elárulta, kedvese, annak ellenére, hogy rendszeresen szexuális ajánlatokat kap, egyáltalán nem féltékeny a rajongókra, ám azt nehezen viseli, hogy csak nagyon ritkán tudnak találkozni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.