Megszólaltak Herpai Sándor zenésztársai

Forrás: kormoranfolk.hu -
halál Demjén Ferenc dobos Herpai Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jóképű volt, sikeres és jó zenész. Halála mindenkit megdöbbentett. Zenésztársai közül jó néhányan megszólaltak a tragikus hír kapcsán.

Herpai Sándor halálának körülményei mindenkit felkavartak. Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, a zenész pszichiátriára került. Demjén Ferenc, akivel közösen alapították a V'Moto-Rock együttest, akkor azt nyilatkozta, Herpai bekattant. A férfira, aki állítólag megszökött a pszichiátriáról, kihűlt állapotban találtak rá egy padon. Kórházba vitték, de már nem tudtak rajta segíteni.

Forrás: kormoranfolk.hu

A Fókusz Herpai több zenésztársát is megkereste. Közülük Lerch István azt nyilatkozta, hogy Herpai hihetetlenül szép ember volt, aki elképesztő energiával, pontossággal és precizitással készült mindenre. "Ezért volt a legmegdöbbentőbb, hogy ő ment el elsőnek" - tette hozzá a zenésztárs, aki szerint 2008-ban már lehetett látni jeleket arra vonatkozóan, hogy nincs minden rendben. "Dobos létére elképesztő luxuskörülmények között élt, ezért is furcsa, hogy nem maradt meg ebből semmi" - tette hozzá. A Fókusz megszólaltatta Keresztes Ildikót is, aki szintén kiemelte, milyen macsó, jóképű, életvidám férfi volt a dobos. A teljes interjút a következő videóban nézheted meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.