Ördög Nóra egyedül vezeti a Szombat esti lázt

Forrás: RTL Klub -
műsorvezető Ördög Nóra Szombat esti láz Csillag születik RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az RTL Klub műsorvezetője babázás után tér vissza a képernyőre, és partner nélkül viszi végig a műsort.

Ördög Nóra eredetileg a Csillag születiket vezette volna, de ahogy a Life.hu is beszámolt róla, nem sikerült összeszedni kiemelkedő tehetségeket, így inkább a Szombat esti láz kerül képernyőre. "A műsor második szériáját vezettem Stohl Andrással, ez volt az első szombat esti show, amit kaptam a csatornától. Most harmadszor viszem majd a Szombat esti lázt, és egyedül leszek" - mondta Ördög Nóra az Origo megkeresésére.

Forrás: RTL Klub

Hogy melyik a jobb, szólóban vagy párban vinni egy műsort? „Mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai. Ha egyedül vagy, csak magadra számíthatsz, a saját gondolatmeneted alapján haladsz. Párosban rá kell hangolódni a másikra, lehetőleg erősítenünk kell egymást, és figyelni, hogy ritmusa is legyen a dolognak" – tette hozzá, majd elárulta azt is, hogy ő is csak majdnem ugyanakkor tudta meg, hogy a Csillag születik helyett mégis Szombat esti láz lesz a csatornán, amikor a hírekben megjelent. „Előbb nem is dőlt el ez, csak arról tudtam, hogy vannak nehézségek az idei Csillag születikkel, kevés volt a kiugró tehetség. De profi a csapat, bölcs döntés született, és én ezért szeretek ennél a cégnél dolgozni: meghozzák a szükséges lépést, ha kell" – magyarázta.

Nóri szombat reggeltől már benn lesz a próbákon, de a pénteki próbákra is szeretne néha bemenni: „A többi felkészülés azonban otthonról is megoldható a fürdetés, fektetés, altatás után is. A kislányom pedig az apukájával (Nánási Pál, a Life.hu sztárszerzője – a szerk.) lehet szombatonként, nem tervezem bevinni a zajos stúdióba. Májusban lesz egyéves, a nagy felhajtást még nem is értené."

Közmunkára ítélték VV Simont - Nem fizeti ki a büntetését a csodabogárhttp://www.life.hu/bulvar/20140218-vv-simont-elkaptak-a-bkv-n-nem-fizet-kozmunkara-megy.htmlNem kezdődött túl jól VV Simon ismerkedése a fővárossal, ahol szeretné megvetni a lábát. A BKV ellenőrei lecsaptak a villa csodabogarára.TV + BulvárOrigoÉlő adásban tetoválták a műsorvezetőthttp://www.life.hu/bulvar/20140219-pordan-petra-a-music-fm-musorvezetoje-tetovalast-kapott-a-reggeli-adasban-istenes-bence-es-istvan.htmlA Music Fm reggeli műsorában Pordán Petra kapott egy csini tetkót, társai, Istenes Bence és István Dani azonban berezeltek. Ez nem volt szép, fiúk!TV + BulvárOrigoAfrikába készül ÉNB Joehttp://www.life.hu/bulvar/20140219-az-rtl-klubon-futo-ejjel-nappal-budapest-szereploje-joe-afrikaba-keszul-motoros-utra.htmlMindenből elege lett Joe-nak, az Éjjel-nappal Budapest macsójának, aki úgy döntött, motoros körútra indul Afrikába.TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.