Király Viktor gyorsan lelépett A Dalról

Forrás: MTVA -
győztes székház MTV A Dal Kállay-Saunders András énekes Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Dal szombati döntője után, amikor kihirdették, hogy Kállay-Saunders nyerte a versenyt, a másik nagy esélyes, Király Viktor sietve távozott.

Az elődöntők folyamán szinte biztos győztesként emlegetett Viktor helyett a négy döntős versenyző közül a Fool Moon és Kállay-Saunders András kapta a legtöbb szavazatot, és végül András jutott a dániai döntőbe. Viktor az eredmény kihirdetése után, a műsort követő sajtótájékoztatón és az ünnepi fogadáson sem jelent meg – írja a Bors.

Itt még együtt örültek a döntőbe jutásnak a legnagyobb esélyesek Forrás: MTVA

„Egyáltalán nem vagyok elkeseredve, de nyilván szerettem volna nyerni. Büszke vagyok a csapatomra, és köszönettel tartozom mindenkinek, aki mellettem állt. Andrásnak pedig gratulálok, örülök a sikerének"

Megtámadták Gáspár Győzőthttp://www.life.hu/bulvar/20140224-a-tv2-edes-eletenek-szereplojere-gaspar-gyozore-ratamadtak.htmlKitört a balhé Gáspáréknál. Győzike nagybátyja ordítozva, baltával és késsel állított be a Nógrád megyei házba. TV + BulvárOrigoPedofil maci lett Fekete Lacibólhttp://www.life.hu/bulvar/20140223-pedofil-maci-lett-fekete-lacibol.html"Olyan voltál, mint egy pedofil maci!" - mondta Kasza Tibi A Nagy Duett élő adásában, amikor értékelnie kellett Fekete Laci produkcióját. És ez még nem minden!TV + Bulvár--ByeAlex nem Kállayra tippelthttp://www.life.hu/bulvar/20140223-az-mtva-n-futo-a-dal-cimu-musort-kallay-saunders-andras-nyerte-a-tavaly-gyoztes-byealex-nem-ra.htmlA tavalyi Eurovíziós Dalverseny győztese, ByeAlex a Life.hu-nak elmondta: őt meglepte Kállay-Saunders András győzelme.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.