Isztambul üldözés elrablás taxi tüntetés Kárpáti Rebeka Miss Universe Törökország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 2013-as év Miss Universe magyar győztese Isztambulban megtapasztalhatta, milyen az, amikor akciófilmbe illően kell menekülnie elrablói elől.

Kárpáti Rebeka bár otthonosan mozog a török városban, amikor barátnője, Ancsi meglátogatta, egy tüntetés közepén találták magukat. A megrettent lányok, azonnal taxiba ültek és nem is sejtették, hogy ezzel még nagyobb veszélybe sodorták magukat - írja a Story magazin.

Kárpáti Rebeka Forrás: TV2

„A taxiba egy kétes kinézetű alak robbant be mellénk. A sofőrrel végigmértek minket, majd a rossz arcú pasas odasúgott neki valamit. A taxis azonnal a gázra lépett és elindult" – mesélte Rebeka. A lányok ekkor már sejtették, hogy veszélyben vannak. „Hiába kiabáltunk, hogy álljanak meg, a kocsi egyre gyorsabban haladt egy ismeretlen környék utcáin. Amikor egy percre megállt a taxis, feltéptük az ajtót, és Ancsival úgy futottunk, ahogy csak bírtunk" – emlékezett vissza a borzalmas percekre Rebeka. A lányok azonban nem úszták meg ennyivel, mert elrablóik azonnal üldözni kezdték őket. „Amikor hátrapillantottunk, láttuk, hogy a két alak is kiszállt és futni kezdett utánunk. Szerencsére észrevettünk egy metróállomást és sikerült kereket oldanunk" – magyarázta a szépségkirálynő, aki leszögezte: egy darabig nem megy Isztambulba.

Harcol az RTL Klub és a TV2http://www.life.hu/bulvar/20140402-az-rtl-klub-x-faktor-cimu-musoraba-jelentkezoket-szeretne-lenyulni-a-tv2-a-rising-star-nevu.htmlÁllítólag a TV2 ősszel induló vadonatúj tehetségkutatójába csábítják az X-Faktorba már előzőleg leszerződött tehetségeket.TV + BulvárOrigoBerki megint kiakadthttp://www.life.hu/bulvar/20140331-berki-krisztian-az-edes-elet-szrarja-kiakadt-mert-egy-videoklipben-megalazoan-kicsi-szerepet-kapott.htmlBerki Krisztián felháborodott, mert meghívták egy videóklipbe szereplőnek, de sokkal kisebb szerepet szántak neki, mint ahogy azt ő eredetileg elképzelte.TV + BulvárOrigoTolmácsot kért Kállay-Saundershttp://www.life.hu/bulvar/20140325-a-testi-sertessel-gyanusitott-kallay-saunders-andras-enekes-tolmacsot-kap-maga-melle-a-birosagi.htmlTolmácsot kap maga mellé bírósági tárgyalására a testi sértéssel gyanúsított Kállay-Saunders András.TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.