Mesével kábít a szóvivő, Győrfi Pál

2014.04.16. 10:32

Győrfi Pálban, hazánk legismertebb szóvivőjében egy valódi mesemondó veszett el. A híradókban szinte minden este hallgathatjuk a mesének semmiképpen nem nevezhető beszámolóit balesetekről, de kiderült, hogy nem csak rémtörténetek hagyják el a száját.

Győrfi Pál A farkas és a hét kisgida történetét remek átéléssel mesélte el ovisoknak, és talán nem véletlen a meseválasztás. Ebben a mesében is van nem várt tragédia, de ez legalább jól végződik, minden kisgida megmenekül.

„Nálunk a mesemondás igazi esti rituálé, a kisebbek mindig tátott szájjal hallgatják, amit olvasok, de a nagyobbak is élvezik a közös programot. Olyan ez, mint amikor öntözzük az elvetett virágmagot, és az egy idő után kicsírázik, és egy gyönyörű tulipán lesz belőle. Táplálni kell a gyermekeket is, hisz a szellemi kultúra nagyon sokban meghatározza a fejlődésüket" – mondja az Országos Mentőszolgálat négygyermekes szóvivője.

Forrás:Minimax

Nem csak a szóvivő, az úszónő, Kovács Ági sem hagyja ki az esti mesét: „Kisfiam, Dominik imádja, amikor esténként olvasok neki, mindig lélegzetvisszafojtva hallgatja. Bár még kicsi, így inkább rövidebb mondókákat, versecskéket mesélek neki, melyektől könnyen álomba szenderül. Nagyon szeretjük a kitalált történeteket, de persze ismert könyvekből is gyakran olvasok. Emellett persze a mesecsatornák is közkedveltek nálunk. A férjemmel azt valljuk, hogy a tévézéssel kapcsolatban egy dolog fontos, meg kell találni a mértéket. Szerencsére van egy kifejezetten gyermekbarát csatorna, ahol olyan tanító mesék vannak műsoron, amelyek remekül le tudják kötni a kicsik figyelmét" – meséli olimpikon úszónőnk.

 

Győrfi PálKovács ÁgimeseszóvivőOrszágos Mentőszolgálat