Tóth Gabi szenvedélyesen ölelte és csókolta régi pasiját

Tóth Gabi szenvedély tánc ölelés Markó Robi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ismét egymást ölelte és csókolta Tóth Gabi és Markó Robi, akik szombaton este közös tánccal léptek fel a Miss International Hungary 2014 középdöntőjében. Produkciójuk annyira szenvedélyes és érzéki volt, hogy a nézők joggal feltételezték: a pár ismét összejött.

Még vannak elvarratlan szálak az egykori szerelmesek között, vagy újból összejöttek! A Szombat Esti Lázban bemutatott közös táncukból mutattak be három rövid koreográfiát az est folyamán, ami lényegesen szenvedélyesebbre sikerült, mint az egy táncversenyben megszokott lenne. A vagány énekesnő és Robi szemmel láthatóan közel állnak egymáshoz, és nem titkolják: imádnak egymás társaságában lenni, megérinteni a másikat. A tánc során minden mozdulatuk és érintésük összeszokottságot, érzékiséget sugárzott. Gabi még egy forró csókot is nyomott partnere arcára, aminek nyomát Robi büszkén viselte. A szenvedélyesre sikeredett tánc után többen megjegyezték: nem biztosak abban, hogy a pár között végleg vége mindennek.

/1404/T_th_201442704954

Ahogy korábban megírtuk, márciusban vége lett az énekesnő és a táncos-koreográfus, Markó Robi románcának. A fiatalok az egy évvel ezelőtti Szombati Esti Láz című műsorban jöttek össze, ahol Gabi táncpartnere Robi volt. A hónapokig tartó közös munkából később szerelem lett. A kapcsolat azonban zátonyra futott, mert Robi sokat dolgozott külföldön, és a pár nem bírta tovább a távkapcsolatot. Gabit tavasszal, a Glamour-gálán láttuk már egy Robit megelőző párjával is gyengéden viselkedni, de nem ennyire - akkor ilyen tűz nem lobogott az énekesnőben.

Kiderült Tóth Gabi nagy titkahttp://www.life.hu/bulvar/20140424-toth-gabi-enekesnot-kerte-fel-a-coca-cola-hogy-enekelje-el-az-idei-foci-vb-re-keszult-himnuszt.htmlAz énekesnő énekli az idei foci vb himnuszát David Correy társaságában.TV + BulvárOrigoTóth Gabi elárulta, mitől változott meg a szájahttp://www.life.hu/bulvar/20140403-toth-gabi-elarulta-mitol-valtozott-meg-a-szaja.htmlPár nappal korábban megírtuk, hogy Tóth Gabi ajka furcsa alakot öltött. Úgy tűnt, mintha feltöltötték volna az énekesnő felső ajkát. Végre magyarázatot kaptunk a változásra!TV + Bulvár--Agykontrollal felejt Tóth Gabihttp://www.life.hu/intim/20140327-toth-gabi-enekesno-agykontrollal-felejti-el-szerelmi-banatat.htmlAz énekesnő nemrég jelentette be, hogy különvált kedvesétől. Agykontroll segítségével dolgozza fel a szakítást.Intim

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.