Rubint Réka vád edző posztolás közösségi oldal táv futás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fitneszladyt azzal vádolták meg, hogy nem ő futja le a közösségi oldalán posztolt kilométereket, hanem dublőrt alkalmaz.

Réka nem is érti, hogy juthatott valakinek eszébe olyan badarság, hogy más teljesítményével kérkedne.

Rubint Réka futás közben Forrás:facebook/Rubint Réka

„Sok 'eszetlen' tévedt már erre az oldalra, de akkora sületlenséget, mint tegnap, még nem olvastam. Idézném az 'okos' kommentet: "Mások szerint nem te futod le ezeket a távokat, hanem más és utána csak fotózkodsz az eredménnyel" – írta a kommentelő, Réka pedig megadta a frappáns választ.

„Hát hogyne! Esztikét arra szerződtettem, sőt azokat is, akik már futottak velem, hogy statisztaként lefussák helyettem a napi távot, majd a kezükön lévő órát lefotózhassam. Én addig rendszerint a teraszon ülök és várom a csodát, no meg a sült galambot, hogy a számba repüljön! Mire visszaérnek, gondosan lelocsolom magam vízzel, hogy az izzadtságot is hitelesen tudjam prezentálni" – kelt ki magából Réka.

Bye-bye, Győzikehttp://www.life.hu/bulvar/20140505-a-tv2-edes-eletenek-szereplojet-gaspar-gyozot-kirugta-a-csatorna.htmlNem forgat tovább az Édes élet stábjával Gáspár Győző és családja. A showman a múlt héten megjelenő lemezén engedély nélkül használta fel a valóságshow-nak titulált műsor logóját, de ráfázott. TV + BulvárOrigoAz osztrák Eurovízió-versenyzőt sokáig nem fogod elfelejtenihttp://www.life.hu/bulvar/20140504-conchita-wurst-ausztria-jeloltje-az-eurovizios-dalfesztival-2014-dontojeben.htmlAz Eurovíziós Dalfesztivál 2014-es döntőjén mindig nagyon színes a felhozatal, ezt tudjuk. Azt is tudjuk, hogy van egy osztrák jelölt. A kérdés csak az, hogyan voltunk képesek hónapokra elfelejteni Conchita Wurst lényét.TV + Bulvár--Szinetár Dóra és Rezes Judit tánca lenyűgözte a zsűrithttp://www.life.hu/bulvar/20140503-szinetar-dora-es-angyal-andras-modern-tanca.htmlÖsszesen negyven pontot kapott modern koreográfiájáért Szinetár Dóra és Angyal András. Ezzel ők voltak az idei évadban az elsők, akik maximális pontszámot kaptak. Válaszul érkezett Rezes Judit és Lehoczky György egy kicsit sem megszokott bécsi keringővel.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.