Jóban Rosszban-ból a Barátok köztbe?

Forrás: Jóban Rosszban/Facebook -
Jóban Rosszban TV2 sorozat Barátok közt Száraz Dénes Kalamár Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy a Life.hu is megírta, Száraz Dénest újra kiírták a Jóban Rossz­ban sorozatból, ezért szívesen vállalna munkát más napi sorozatban is, ám a Barátok közt készítői köszönik szépen, nem kérnek belőle.

2009-ben Száraz - amikor is a Barátok közt producere szerepet ajánlott neki - még azt nyilatkozta, nem szívesen szerződne el tévésorozatba, mert egyik sem tetszik neki, és nem túl jó forgatókönyvekkel dolgoznak, később mégis igent mondott a Jóban Rosszbanra, most pedig már egy másik napi tévéso­rozatban is el tudja képzelni magát - tudta meg a Blikk.

Forrás: Jóban Rosszban/Facebook

"Tamás atyához képest Varga Balázs karaktere nem volt túl erős, várható volt, hogy megreked. Ez be is következett. Sajnálom, hogy kiírtak. Nem tudom, mit hoz a jövő, most úgy érzem, nem térnék vissza a sorozatba, hiszen már kétszer megtettem. Ennek ellenére szomorúsággal tölt el, hogy ki kell szakadnom a közegből" – mondta el a napilapnak a színész.

"Nem várom meg, hogy a sült galamb a számba repüljön. Mivel ez volt a főállásom, és emellett csak egy darabban szerepelek, elkezdtem keresgélni, és jelezni az ismerősöknek, hogy itt vagyok. Imádtam forgatni a Jóban Rosszbant, remélem, visszatérhetek még a képernyőre valami hasonló csapatba. Csak színészként tudnám elképzelni magam a jövőben is. Bízom abban, hogy megtalálnak majd a lehetőségek, filmben is örömmel vállalnék szerepet, vagy például egy napi tévésorozatban" – fejtette ki a színész, aki vélhetően a konkurens csatornán futó Barátok köztre gondolt.

Az RTL Klub sorozatának producere, Kalamár Tamás a lap kérdésére elmondta, egyszer már lett volna lehetősége szerepelnie náluk Dénesnek.
"2009-ben már megkerestük őt, kategorikusan elutasította az ajánlatunkat, mondván, nem akar szerepelni napi tévésorozatban. Erre akkor most mit mondjak?" – reagált.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.