Kifogott a gyári meló Gyúrós Józsin

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
VV Józsi gyáripar munka VV6
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyúrós Józsi nem csak a VV6-ot adta fel, a gyári munka is kifogott rajta. A kondi-szoli-fehérjeturmix szentháromságán edződött fiú nincs hozzászokva a kemény melóhoz, igaz, eddig nem is nagyon dolgozott. Erről először a ValóVilág  május 11-i döntőjén beszélt  a Life.hu-nak és mi  másnap közkinccsé tettük a remek információt.

Gyúrós Józsi jól gondolta, hogy a VV6-ban szerzett ismertség nem elég a megélhetéshez. Munka után nézett a békéscsabai srác és beállt a szalag mellé dolgozni egy autóipari gyárban. Pár órát bírt csak ki.
"Négy óra hosszat bírtam a monoton, gyári melót, otthagytam már az első nap. Ez nem az én műfajom. Másnap már egy új cégnél próbálkoztam, a munka itt egyelőre tetszik. Értékesítőként dolgozom, orvostechnikai készülékekkel kereskedem. Imádom a munkámat, jövök-megyek mindenfelé, akár több napra is elutazom. Öltönybe bújok, nyakkendőt kötök, és szép cipőt veszek fel, urasban nyomom a melót. Természetesen a kondi és szoli is minden nap jelen van az életemben, igyekszem nyárra jól kinézni" – mesélt életéről Gyúrós Józsi, aki barátnőjének és édesapjának is megmutatta, hol aludt a villában.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Nem enged a csábításnak VV Simonhttp://www.life.hu/bulvar/20140516-vv-simon-nem-enged-a-csabitasnak-fagyit-mer.htmlVV Simon a fővárosi szárnypróbálgatás után visszatért Ibrányba, ahol fagylaltot árul. Igyekszik kiheverni a VV6-ot és szerelmi bánatát Charlotte-tal.TV + Bulvár--Máris botrányba keveredett VV Aureliohttp://www.life.hu/bulvar/20140518-vv-aurelio-maris-botranyba-keveredett-egy-etteremben.htmlA gyorsan jött ismertség máris VV Aurelio agyára ment. Nagyon úgy tűnik, hogy elszállt magától a ValóVilág 6 nyertese. A farokpörgettyűs olyannyira szupersztárnak érzi magát, hogy egészen elfejtette, hogyan is viselkednek az egyszerű földi halandók. A bajai fiú egy étteremben csinált botrányt a haverjaival.TV + Bulvár--Továbbra is betyárkodik VV Dávidhttp://www.life.hu/bulvar/20140515-vv-david-betyarkodik-betyarmintas-oltonyt-visel.htmlA VV6 fináléjában VV Dávid egy nagyon feltűnő öltönyt viselt, ami tele volt nagybajszú betyárokkal.Az exvillalakó imádja az extravagáns ruházatot, és már a beköltözésekor is stílusos ruhákat vitt magával.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.