Szabó Ádám összeköltözés szerelem harmonika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Felköltözött a fővárosba és összebútorozott a barátnőjével, a táncosnőként dolgozó Nikivel a Csillag születik harmonikás felfedezettje, Szabó Ádám.

Ádám viharos kapcsolata Nikivel, az Appril Project táncosnőjével révbe ért. A fiatalok, akik két éve együtt vannak, egy rövid mosolyszünet után ismét egymásra találtak az X- Faktorban, ahol hétről hétre együtt léptek fel. Niki táncosként a produkciókban, Ádám pedig énekesként.
"Két és fél hónapja összeköltöztem a párommal, Újpesten lakunk. Niki korábban is itt élt, nem hozzájuk, hanem egy albérletbe mentünk, ahol elkezdtük végre a közös életünket. Nagyon jó együtt élni, megkönnyíti az életünket, hogy együtt csinálunk mindent, és nem kell egymáshoz utazgatni, randevúkat egyeztetni" – mesélte a lila tehenes csoki "Dobd fel a napod" című rendezvényén" Ádám, akinek a naptára egész nyárra be van táblázva. Nagyon kapós a harmonikás fiú!

Forrás: Facebook/Szabó Ádám

„Nyáron legalább tíz napra szerettem volna elutazni valahová belföldön, de nem fogok időpontot találni. Minden héten több fellépésem van, amelyen apukám biztosítja a technikát, igazi családi vállalkozásként működünk. Ugyanakkor még tanulok, az egyetemen harmonikát, de kitaláltam, hogy zenetanári diplomát szeretnék. Jól kijövök a gyerekekkel, örömmel tanítanám őket harmonikázni. Sajnos ennek a hangszernek nincs akkora kultusza, mint egy gitárnak vagy egy zongorának, és drága is. Amikor a Csillag születik című produkcióban szerepeltem megnőtt az érdeklődés iránta, minden vágyam, hogy felfuttassam és menővé tegyem."

Beültették és lefagyasztották Sági Szilárdék embrióithttp://www.life.hu/bulvar/20140528--sagi-szilardek-embrioit-beultettek-es-lefagyasztottak.htmlJó úton jár az apaság felé Sági Szilárd és kedvese, Szilvi. A lombikprogram keretén belül 16 leszívott petesejt közül 12 termékenyült meg. Dönteni kellett a sorsukról!TV + BulvárOrigoGwen Stefanit behálózták a magyarokhttp://www.life.hu/bulvar/20140527-gwen-stefani-enekesnot-behaloztak-a-magyarok-noszaly-sandor-es-hargitai-bea.htmlEgyre több magyart ismer meg Gwen Stefani. Az énekesnő teniszoktatója Noszály Sándor, aki a napokban újabb közismert magyarokat mutatott be a világsztárnak.TV + BulvárOrigoÍme, a megvalósult celebálom: készül Hajdúék szobrahttp://www.life.hu/bulvar/20140529-hajdu-petert-es-sarka-katat-szoborba-ontik-3d-s-technologiaval.htmlNyolc hazai hírességet öntenek szoborba a 3D-s nyomtatási technika segítségével. A celebritások között természetesen ott volt a Hajdú-Sarka házaspár is, de Nádas Péter is a kiválasztottak közé került. A szobrokat jótékonysági árverésen értékesítik.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.