Nahát! Majdnem sminkmester lett Tóth Gabi

Forrás: instagram/Tóth Gabi -
Tóth Gabi X-Faktor sminkmester megélhetés mentor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ki gondolta volna, hogy a sikeres és népszerű énekesnő egy időben annyira padlóra került, hogy azon gondolkodott sminkeléssel keresi meg a napi betevőt.

Ma már nem kell megélhetési gondokkal küzdenie Tóth Gabinak, hiszen ő hazánk egyik legkeresettebb előadója. Azonban a Megasztár után felfelé ívelő karrierje hirtelen hanyatlani kezdett, és akkor elgondolkozott azon, hogy mihez kezdjen.

Forrás: instagram/Tóth Gabi

„Valamiből meg kellett élni, ugyanis abból, hogy nagy ritkán énekeltem, nem lehetett. A sminkelés mellett tettem le a voksom" – kezdte a hot! magazinban Gabi, aki indokolta is akkori választását. „Mindig érdekelt a sminkelés, ezért könnyen ment a tanulás. Már próbamunkáim is voltak, amikkel mindenki elégedett volt, de ekkor újra megváltozott az életem. Pedig addigra már elképzeltem magam sminkesnek" – emlékezett vissza az énekesnő.

Az életben is melegnek hitték a Barátok közt sztárjáthttp://www.life.hu/bulvar/20140703-jozan-laszlo-a-baratok-kozt-tobiasa-nem-banja-hogy-homoszexualis-ferfit-alakit-a-sorozatban.htmlJózan László a sorozatban Tóbiást alakítja, aki egy meleg férfi. A színész elárulta, már előfordult, hogy a való életében is azonosították a szerepével.TV + BulvárRTLKLUBGyászol Pataky Attilahttp://www.life.hu/bulvar/20140703-pataky-attila-az-edda-enekese-gyaszolja-edesanyjat.htmlElhunyt Pataky Attila édesanyja. Az énekes éppen a 63. születésnapja előtt vesztette el az idős asszonyt. Az énekes mamája 91 éves volt és combnyaktöréssel került kórházba. TV + Bulvár--Bombatestet villantott Szandihttp://www.life.hu/bulvar/20140702-szandi-bikinis-fotot-tett-fel-a-facebookjara.htmlSiófokon nyaralt családjával Szandi, az önfeledt bohóckodás képei a Facebookra is felkerültk. TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.