Noszály Sándor Nagy Ő súlyos sérülés kiengedés kórház teniszező
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A teniszező már otthonában piheni ki a múlt csütörtöki eseményeket. Továbbra sem tudni pontosan, mi történt. A bulvárlapok szerint verekedés volt, Noszály azonban ezt tagadja.

Otthonában pihen Noszály Sándor és csak egy csúnya vérömleny emlékezteti a csütörtökön történtekre – írja az Origo. Arról nem tud, hogy a rendőrség a közeljövőben ki akarná hallgatni. Azt mondta, amint tud utazik vissza az USA-ba, de azelőtt lesz még egy CT vizsgálata és ő maga sem merné megkockáztatni a repülőutat.

Forrás: Facebook/Noszály Sándor

Az egykori Nagy Ő továbbra is fenntartja azt, hogy nem történt verekedés, valaki hátulról meglökte, elesett, a fejsérülést úgy szerezte. Hozzátette: nagyon sokat, negyven percet vártak a mentőre, addig sok vért vesztett. A rendőrség az ügyben életveszélyt okozó testi sértés miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, a Velvet írt arról először, hogy a sportolót az intenzív osztályra kellett szállítani, miután verekedésbe keveredett csütörtök éjjel egy szórakozóhelyen. Noszály azonban cáfolja a bunyót.

Minden oké! - mondta kórházi ágyán Noszály Sándorhttp://www.life.hu/drlife/20140809-noszaly-sandort-az-egykori-nagy-o-korhazba-kerult-tisztazatlan-okok-miatt.htmlAz egykori Nagy Ő, Noszály Sándor csütörtök éjjel súlyos sérülésekkel került kórházba. Az Origónak nyilatkozott a vele történtekről.Dr. LifeOrigoSok vért vesztett, de jobban van Noszály Sándorhttp://www.life.hu/bulvar/20140808-noszaly-sandor-egykori-nagy-ot-megvertek-budapesten-korhazba-kellett-szallitani.htmlA sportembert a kórházban sikerült elérnie az Origónak. Korábban a Velvet úgy értesült, az egykori Nagy Ő verekedésbe keveredett. Ő ezt most cáfolta. A volt teniszezőt az intenzíven kezelték, majd délután a baleseti sebészetre szállították.TV + BulvárOrigoNoszály Sándor új életet kezdetthttp://www.life.hu/news/20140405-noszaly-sandor-az-egykori-nagy-o-nehany-hete-visszatert-los-angelesbe-ahol-a-tenisz-es-egy-friss.htmlNoszály Sándor – az egykori Nagy Ő – visszatért Los Angelesbe, ahol a tenisz és egy friss szerelem segítségével kezdett új életet.News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.