Felütötte a fejét a féltékenység Varga Viktoréknál

Forrás: facebook/Cinthya Dictator Photography -
Cinthya Dictator show-műsor szórakozás Varga Viktor féltékenység Édes Élet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem tesz jót Cinthya és Viktor párkapcsolati békéjének az Édes Életben való szereplés. A korábban sem mindig turbékoló pár között állandósult a feszültség - írja a Bors.

A magánéleti féltékenység szinte természetes mindazoknál, akik reflektorfényben élik az életüket, hiszen számtalan, olykor bizony pikáns ajánlattal lephetik meg őket a rajongók. Ám úgy tűnik a "szokásos" féltékenység mellett a közös szereplés, a szakmai versenyt is elindította a pár között.

Varga Viktor, Cinthya Dictator Forrás: facebook/Cinthya Dictator Photography

Cinthya szerint Viktor az, aki nem képes elviselni, hogy a lányra is fókuszálnak:

"Viktor szakmai féltékenysége mostanában minden egyes nap előjön. Állandó versengés alakult ki köztünk, hogy ki miben jobb. Korábban ilyen sosem fordult elő, sőt, eddig én próbáltam mindenben segíteni Viktort. Azzal, hogy egy kicsit az én dolgaim is előtérbe kerültek, több lett a súrlódás, mert Viktort ez eléggé zavarja"

Viktor ezt tagadja, azt viszont elismeri, hogy a más jellegű féltékenység mindennapos a kapcsolatukban:

"Csúnya dolog, hogy Cinthya azt mondja, én vagyok csak szakmailag féltékeny, hiszen ez fordítva is áll. Az viszont normális szerintem, hogy férfiak és nők féltékenykednek egymásra. Napokig is féltékeny tudok lenni, de ez is normális, hiszen ez viszi előre az utunkat, mert hatással vagyunk egymásra. Ez egészséges, mert amellett, hogy szerelmespárként élünk, mindketten művészemberek is vagyunk."

Mi izgalomtól dobogó szívvel reméljük, hogy a drámai kifakadások hátterében csakis a showműsor forgatókönyv írói állnak, és a valóságban, a színfalakon túl továbbra is dúl az igaz szerelem közöttük.

Varga Viktornak egy hatalmas szörny akadt a horgárahttp://www.life.hu/bulvar/20140714-varga-viktor-es-cinthya-dictator-az-edes-elet-sztarjai-nyaralasuk-alatt-egy-hatalmas-polippal.htmlVajon honnan akasztotta le a hatalmas polipot Viktor, amellyel vidáman pózolt kedvesével, Cinthyával? A párnak még a nyaralása sem hétköznapi, mindig történik velük valami különös.TV + Bulvár--Vége? Varga Viktor elköltözött Cinthyátólhttp://www.life.hu/bulvar/20140625-varga-viktor-az-edes-elet-sztarja-elkoltozott-parjatol-cinthya-dictatortol.htmlAz Édes Élet sztárjainak válságba jutott a kapcsolata. Cinthya a médiát okolja a történtekért. Viktor pedig döntött: elhagyja a lányt.TV + Bulvár--Varga Viktornak nincs ideje Cinthyárahttp://www.life.hu/bulvar/20140612-varga-viktornak-es-cinthyanak-nincs-ideje-megszervezni-az-eskuvot-vallottak-be-a-viva-cometen.htmlA VIVA Cometen természetesen ott volt az extravagáns páros is, akiknél rákérdeztünk, viharos kapcsolatuk jelenleg milyen stádiumban van. Szóval lesz esküvő vagy sem? Végre elárulták!TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.