Balaton szépe, Király Lili átvette a nyereményautóját

Forrás:Life. hu -
Miss Balaton nyereményautó Király Lili
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gépkocsi-tulajdonos lett Miss Balaton, a 20 éves Király Lili. A hatvani szépség eddig a család autóit használta, de végre saját járgánnyal közlekedhet, ugyanis átvette a nyereményét.

Igazán nem mondható mazsolának Lili, akinek fiatal kora ellenére már két éve van jogosítványa.

Forrás:Life. hu

"Amint lehetett, 17 évesen megszereztem a jososítványt, így most nyáron már kétéves a jogosítványom. Eddig a családban lévő autókat használtam, így volt lehetőségem gyakorolni. Ez az első saját autóm, nagyon örülök neki, és várom, hogy kipróbálhassam, használatba vehessem. Úgy érzem, hogy elég jól vezetek, de a parkolási technikámat kell még csiszolni. A barátom, akivel másfél éve vagyunk együtt, megígérte, hogy az új autóval majd ezt is tökéletesítjük. Balesetem még sohasem volt, és remélem, hogy nem is lesz. Hatvani lány vagyok, itt a városban kisebb a forgalom. Ennek ellenére nem félek a forgalmas fővárosban, kifejezetten izgalmasnak találom, hogy mindig figyelni kell. Az autópályán jobban félek" - árulta el Lili.

Forrás: Red Lemon Media

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.