botrányhősnő szex erotikus regény botránykönyv Kelemen Anna politikus Édes Élet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Politikus szeretőjéről rántja le a leplet új életrajzi könyvében Kelemen Anna. 

Kelemen Anna A nép szolgálatában – Így szexel a magyar elit címmel dobja piacra könyvét, amelynek ajánlójából az is kiderült, hogy olimpiai bajnok, politikus, műsorvezető és bundázó focista is retteghet, hogy napvilágra kerülnek a szextitkai – írja a Bors.

Forrás: facebook/Kelemen Anna

„Erotikus életregény – így neveztem el a kötetem, amelyhez hasonló itthon még soha nem született. Amióta a drogot kiűztem az életemből, közel tíz év telt el. Másképp emlékszem a múltra is, ráadásul azóta is számos érdekes dolog történt velem. Sokan kérdezik, ki vagyok, és mivel erre válaszolni képtelenség, egyedül ez a könyv mesélhet helyettem, hogy végre mindenki megismerjen és megértsen. Igen, pénzért árultam a testem. Volt, hogy egy család keresett meg, hogy összedobják a gyermeküknek a tarifámat, csak én vegyem el a szüzességét, az is előfordult, hogy bundázással megkeresett százezrek landoltak nálam" – magyarázta Annácska, aki igazi szívtipró isvolt kuncsaftjai körében.

Nem ő az egyetlen!

„Ezt pont tőlem kérdezed?! Nem a könyvben szereplő családos embereknek kellett volna tekintettel lenniük azokra, akik 'fontosak' voltak nekik?" - mondta hazánk első számú boránykönyvének írója, Szepesi Niki a Life.hu sztárszerzőjének, Szily Nórának.

„Van, aki képes volt havonta pénzt küldeni, csakhogy készenlétben legyek, és természetesen akadnak olyan ismert emberek is, akik évekig a rabságomban éltek. Mert akármit is gondolt rólam a közvélemény, a hiú, öntelt, rivaldafényben tündöklő sztároknak is Kelemen Anna skalpja kellett. És nem keveset költöttek erre, vagyis rám. Vesztenivalóm egyedül talán nekem nincs. Mindenki más, aki szerepet kapott az életemben, számoljon el a saját lelkiismeretével" – tette hozzá az új botránykönyv főszereplője.

Berki Natasha Zselyke hungarocell aranyrudat kapott apjától http://www.life.hu/bulvar/20140916-berki-krisztian-klapka-gyorgytol-nem-vasarolt-27-millioert-aranyrudat-a-lanyanak.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Berki Krisztián egy aranytömböt vásárolt lánya, Natasha Zselyke keresztelőjére. Most azonban nem is olyan meglepő módon kiderült, kamu volt a 27 millió forintos vásárlás...TV + BulvárVolt szépségkirálynő lett a Miss Universe Hungary 2014 győztesehttp://www.life.hu/bulvar/20140915-kelemen-henrietta-miss-universe-hungary-2014-szepsegverseny-gyoztese.htmlHétfőn este zárt ajtók mögött választották meg a magyar Miss Universe-t. Remegő lábakkal mutatta meg magát pár percre Kelemen Henrietta, Vajna Timi szépségkirálynője, azaz Miss Universe Hungary 2014 cím bírtokosa. A 20 éves albertirsai diáklány nem először viselte a legszebbnek járó koronát, 2012-ben őt választották meg Miss Hungarynak.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huMeghatódás és férfikönnyek a Sztárban sztárbanhttp://www.life.hu/bulvar/20140914-a-tv2-sztarban-sztar-musoraban-keresztes-ildiko-brutalis-produkciot-hozott-hevesi-tamas-zokogott.htmlBrutális akrobatamutatvány, férfikönnyek, frenetikus produkciók a Sztárban sztár mágikus színpadán.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.