Most már biztos: Bochkor Gábor a Music Fm-en folytatja

Music Fm műsorvezető Pordán Petra Önindító István Dani Bochkor Gábor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy már tegnap írtunk róla, felröppent a hír, hogy Bochkor Gábor ül Istenes Bence helyére a Music Fm reggeli műsorában. Nos, ez tényleg így lesz, Bochi ugyanis igent mondott, október elsejétől már őt is hallhatjuk az Önindító című műsorban. 

"Amikor 2012 augusztusában megszűnt a Bumeráng, lehetőséget kaptunk a Music Fm-től, hogy egy héten keresztül vendégeskedjünk náluk egyfajta búcsúképpen, így tulajdonképpen akkor már volt alkalmam együtt dolgozni az itteni csapattal" – mondta a Blikknek Bochkor Gábor, és hozzátette, már korábban is szívesen dolgozott volna együtt Pordán Petrával és István Danival.

Azt is elárulta, hiányzott már neki a rádiózás, úgyhogy örül, hogy végre munkába állhat. "Akarva-akaratlanul témába ütközök, amikor az utcán járok, az első gondolatom pedig ilyenkor mindig az, hogy majd jól kibeszéljük a rádióban. Most már alkalmam is lesz erre" - tette hozzá a rádiós, aki azt sem tagadta, nagyon örül annak, bár nincsenek anyagi gondjai, hogy újra fix fizetésre számíthat.

Bochkor Gábor ül Istenes Bence helyére a Music Fm-en?http://www.life.hu/bulvar/20140917-bochkor-gabort-megkereste-a-music-fm-vezetosege-miutan-istenes-bence-oktobertol-bucsuzik.htmlIstenes Bence októbertől búcsúzik az Önindító című reggeli műsorból. A rádió vezetősége megkereste Bochkor Gábort. Vajon két év kényszerpihenő után visszaül a mikrofon mögé? Bochi kedvese, Várkonyi Andrea a Facebook oldalán reagált a hírre.TV + Bulvár--Bochkor Gáborék nem íratják elit iskolába a lányukathttp://www.life.hu/csalad/20140821-varkonyi-andrea-hirados-es-bochkor-gabor-musorvezeto-nem-kuldik-lanyukat-elit-iskolaba.htmlVárkonyi Andrea és Bochkor Gábor lánya, Nóri, szeptemberben kezdi az iskolát. A család a legutóbbi nyaralásukról és az iskolakezdésről mesélt.CsaládOrigoBorosnak már nem kell Bochkorhttp://www.life.hu/bulvar/20140716-boros-lajos-vogaval-all-ossze-egy-uj-radiomusorban-bochkor-gabort-mar-nem-kell-nekik.htmlBoros Lajos Vogával áll össze és egy új, fizetős rádióműsorban nyomják majd a show-t. Bocsi kimaradt a buliból.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.