Celeb vagyok ments ki innen pénz Erdei Zsolt házassági szerződés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
 Nehéz döntést kellett meghoznia Erdei Zsoltnak azzal, hogy elvállalta a Celeb vagyok, ments ki innen!  című realityben való szereplést. Család és kényelem, vagy lemondás és jólét?

A profi ökölvívó, akinek az elmúlt évben sportpályafutása és házassága is véget ért, őszintén beszélt a Life.hu-nak arról, hogy mi motiválta, amikor elvállalta a celebeskedést.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Egy korszak lezárult - a sportolói karrierem -, de tovább kell élnem az életemet és most úgy döntöttem, hogy belevágok ebbe a kalandba. A gyerekeket a legnehezebb itthagynom, a kisfiam nyolcéves, másodikos, ugyanúgy szüksége van az apjára, mint a páromnak, Rékának, és a kislányomnak, Grétinek, aki 920 grammal született, de három és fél hónaposan szerencsére már négykilós. Természetesen nekem is szükségem van a családomra, ez kissé el is gondolkodtatott. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy jól döntöttem, de most már nincs visszaút. Késő bánat lenne. A párom nem lelkesedett, hogy egyedül marad a picivel, ugyanakkor örült, hogy kikapcsolódom, és mindemellett hasznosnak is érzem magamat" - vallotta őszintén Madár, akinek válása szinten minden vagyonát elvitte. A spanyol anyától és osztrák apától származó Arabella del Mart a magyar és az osztrák jog szerint a házasság ideje alatt szerzett vagyon felét elvitte, ugyanis ez közösnek számított.

"Magából a sportból nem lehet ebben az országban megélni, a műsorért kapott honoráriumommal pedig a családomat segítem. Úgy érzem, biztos hátteret kell teremtenem, el kell tudnom őket tartani. Lehet ezt a dzsungeles műsort kalandnak, jó bulinak felfogni, de nekem ezt meg is fizetik! Belekapaszkodtam a lehetőségbe, utána pedig egy kicsit hátradőlhetünk. Nem lesz annyi feszültség rajtam, hogy vajon mi lesz holnap. Ez is számít. Van az a pénz, amiért korpásodik a haj! Csúnya, anyagias világban élünk és én nem szórtam el a sportolóként megkeresett pénzem, a válásom elvitte szinte mindenemet. Most sok mindent másképp csinálnék. Az biztos, hogy házassági szerződés nélkül soha többet nem nősülnék meg!"

Bárdos András: "Még az is lehet, hogy rosszul döntöttem!"http://www.life.hu/bulvar/20140919-bardos-andras-ujsagiro-megy-a-celeb-vagyok-ments-ki-innen-cimu-realitybe.htmlBárdos András a Celeb vagyok, ments ki innen! című produkció egyik legnagyobb meglepetése. Igaz, az egykori híradós, aki nem mellesleg egyetemi rektorhelyettes volt, a Szombat Esti Lázban már megmutatta lazább oldalát, de meglepődtünk, hogy pornósztárok, ValóVilág-szereplők, egy transznemű előadóművész és több celeb társaságában indul neki a dzsungelkalandnak.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huKrasznai Tünde magával viszi a dzsungelbe az otthon melegét és illatáthttp://www.life.hu/bulvar/20141001-krasznai-tunde-magaval-viszi-a-csaladi-otthon-meleget.htmlIntim kabaláját viszi magával a dzsungelbe az X-Faktor felfedezettje, amit ha magához ölel, érzi a meleg otthon illatát.TV + Bulvár--Balázsék miatt lezuhant az Afrikába tartó celebek gépe?http://www.life.hu/bulvar/20140925-a-celeb-vagyok-ments-ki-innen-videopremierje-elkeszult-amelyben-a-celebek-gepe-zuhanni-kezd.htmlElkészült a Celeb vagyok, ments ki innen! 2014-es szériájának videopremierje. Sebestyén Balázs pilótaként, Vadon Jani pedig első tisztként debütál a kisfilmben. A pilóták bénázása miatt a celebekkel zsúfolásig megtelt gép zuhanni kezd. Lehet, hogy el sem jutnak a hírességek Afrikáig?TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.