Éjjel-nappal Budapest ÉNB Marci autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Marci a budapesti Rákóczi hídról tartott lefelé, amikor beleszaladt az előtte lévő kocsiba, a sajátját pedig alaposan összetörte.

"Nagyon nem hiányzott ez nekem, de persze egy autóbaleset mindig rosszkor jön. Mivel nem volt kitéve korábban figyelmeztető tábla, csak már az útszűkület helyszínén, azonnal hívtam a rendőröket, hogy ilyen esetben mi a teendő. De mivel nem tartottam be a követési távolságot, azt mondták, jobban járok, ha kitöltjük a betétlapokat, ők pedig nem jönnek ki, mert akkor még meg is büntetnek engem, és ki kel fizetnem az ő kiszállásukat is"mondta el Blikknek Marci.

Forrás: Sajtóklub/RTL Klub

Az RTL Klub sorozatának szereplője azt is elmondta, tudja, hogy ő volt a hibás, az pedig kifejezetten bosszantja, hogy komoly anyagi kára is keletkezett, legalább 150 ezer forint.

Luxussátorral vág neki Afrikának Vajna Tímea és Andyhttp://www.life.hu/bulvar/20141014-andy-es-timea-vajna-afrikaba-megy-szafariutra-luxussatorban-laknak-majd.htmlSzafaritúrát szervez férjével Vajna Tímea. No, persze, az ő esetükben nem kell nomád körülményekre gondolni, sőt... Átmeneti hajlékukban dupla hálószoba, jakuzzi és gardrób is megtalálható lesz.TV + BulvárOrigoKidobták egy házibuliból Tóth Veráthttp://www.life.hu/bulvar/20141014-a-tv2-sztarban-sztar-enekesnoit-toth-verat-es-keresztes-ildikot-kidobtak-egy-hazibulibol.htmlNem a Sztárban sztár az első közös bulija Keresztes Ildikónak és Tóth Verának. Ám amíg a TV2 műsorában sikert sikerre halmoznak, addig egy korábbi partiról kipenderítették őket.TV + Bulvár--Csúfosan elbukott a bátorságpróbán Gáspár Lacihttp://www.life.hu/bulvar/20141009-az-rtl-klub-celeb-vagyok-ments-ki-innen-batorsagprobajan-gaspar-laci-elbukott.htmlGáspár Laci az egyik legnehezebbnek beharangozott bátorságpróbára indult csütörtök este. Balázsék a föld alá küldték egy ládában az énekest, akinek az egyik nagy félelme, hogy élve eltemetik, ezért mindenképpen szerette volna megúszni a feladatot. De nem lehetett...TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.