Majdnem felgyújtotta az x-faktoros házat Kállai-Kiss Zsófi

füstszag Kállai-Kiss Zsófia Gozsdu-udvar Little G Weevil X-Faktor 2014 tűz döntő gyulladás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kállai-Kiss Zsófi, az idei X-Faktor döntőbe került énekesnője saját figyelmetlensége miatt majdnem felgyújtotta azt a Gozsdu udvari lakást, amelyben Horányi Julival lakik együtt.

Kis híján felgyújtotta az x-faktoros lakást Kállai-Kiss Zsófi. Danics Dóra barátnője egyedül volt otthon, könnyen történhetett volna tragédia – tudta meg a Bors.

Forrás: RTLKLUB

„Forrázott kamillával szerettem volna inhalálni, mert náthás vagyok, de rossz lapot kapcsoltam be véletlenül. A konyhából visszamentem a szobába, vártam, hogy felforrjon a víz, közben pedig a rajongókkal leveleztem" – kezdte az énekesnő, aki arra lett figyelmes, hogy füstszagot érez. A konyharuha kapott lángra.

„Azonnal bedobtam a mosogatóba, és vizet engedtem rá, a füst azonban már hatalmas volt" – magyarázta Zsófi, aki azonnal kinyitotta a teraszajtót, és ki is ment a friss levegőre, ám a füst olyan sűrű volt, hogy még a félig zárt teraszon sem kapott levegőt.

Little G Weevil versenyzője közben a szombati élő show miatt is izgul, így nem jött jókor a kis baleset. A lényeg azonban, hogy a lánynak nem esett baja.

Nézd meg hol laknak az X-Faktor versenyzői

IDE KATTINTVA kukkantatsz be a bulinegyedben található X-Faktor lakásokba

Alföldi Róbert ruha nélkül vállalja a zsűrizést a következő X-Faktorbanhttp://www.life.hu/bulvar/20141016-alfoldi-robert-elarulta-hogy-ruha-nelkul-vallalja-a-zsurizest-a-kovetkezo-x-faktorban.htmlAlföldi Róbert meztelenül vállalja a zsűrizést a következő X-Faktor műsorban. Vajon mit fog csinálni a fináléban?TV + BulvárRTLKLUBSzombaton négy versenyző is kiesik az X-Faktorbólhttp://www.life.hu/bulvar/20141014-szombaton-kiderul-ki-lesz-az-rtl-klub-x-faktor-tiszta-lapos-versenyzoje-akit-a-nezok-szavaznak-be-az.htmlSzombaton kezdődik az X-Faktor élő showja, a mezőny azonban hiányos, mert egy hely még kiadó, amiért három énekesnek és egy együttesnek kell megküzdenie. Ez viszont azt is jelenti, hogy a négy tiszta lapos versenyző közül háromnak mennie kell, és természetesen az élő show végén is búcsúznak valakitől.TV + Bulvár--A hírnév átka - zaklatják az X-Faktor szexi versenyzőjéthttp://www.life.hu/bulvar/20141015-perverz-zaklato-uldozi-az-interneten-az-x-faktor-versenyzojet-gwendolint.htmlAmíg az ember nem indul el egy tehetségkutató versenyben, addig úgy élheti az életét, ahogy neki tetszik. Ha nekivág, akkor szembesülnie kell azzal, hogy olyanok is felfigyelnek rá, akiknek a közeledése kínos. Perverz alak kezdte zaklatni a tizenharmadikként beszavazásra váró Gwendolint.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.