Megérintette a halál szele Molnár Piroskát

Forrás: MTI/Zih Zsolt -
halál színésznő R.Kárpáti Péter Molnár Piroska
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színésznő felfedte néhány évvel ezelőtti rémtörténetét: autózás közben megérintette a halál szele.

A tavalyi Oscar-díjért versenybe szálló magyar film színésznőjét autózás közben érte az a pillanat, mikor azt gondolta, vége az életének.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

"Nagyon sokat autóztam, amikor még a kaposvári színháznál voltam szerződésben. Többnyire éjszaka volt időnk arra, hogy felutazzunk Budapestre. Egyik alkalommal valami őrült az M7-esen kilépett elém egy puskával, és láttam a sötétben, hogy olyan mozdulatot tett felém, mintha rám lőtt volna. Szerencsére nem álltam meg, és a kocsival sem történt semmi, nem akart ő lőni, csak valami hülyeség folytán ijesztgetni. Akkor jöttem rá, hogy igen, a félelembe bele lehet halni. Ha valakinek gyenge a szíve, igenis megállhat a félelemtől" - emlékezett vissza a színésznő R. Kárpáti Péter halál utáni életről szóló könyvében.

Az is eszébe jutott, mikor a kisfiával régen felültek a Vidámparkban a hullámvasútra. A kisfiú nagyon feszülten kapaszkodott és félelem ült ki az arcára.
"Csak amikor leszálltunk, akkor kérdeztem meg, hogy félt-e. Azt mondta, nem, csak olyan savanyú lett a szíve körül. Ez jutott eszembe, mert nekem is savanyú lett ijedtemben a szívem körül. Tudtam, az, amiket írnak - hogy meghalt félelmében vagy megállt a szíve - létezik, mert én is közel voltam hozzá."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.