R.Kárpáti Péter színész könyv
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
R. Kárpáti Péter feltámadt, azaz ismét előtérbe került a Barátok közt sorozat befejezése után. Míg a halál másnak örök békességet hoz, a színész élete pár éve a halál körül forog. 

Filmsorozatot készített és könyvet adott ki a korábbi sorozatszínész, amelyben egy misztikus és leginkább megfoghatatlan témával, a halál utáni élettel foglalkozik. Péter olyan jellegű témát feszeget, ami nem illik bele a mai média világába, ami leginkább a szépségről, a tökéletességről szól. A színész úgy tűnik, hogy lábraállt, ugyanis 50 évesen a padlóra került, miután kiírták a sorozatból, és 50 milliót bukott a banki hitelével.

Fotó: Life.hu

„Bika jegyű vagyok, földhözragadt ember, aki számára az létezik, amit meg tud fogni. Ebből kifolyólag lehetnék szkeptikus ebben a témában, és valamennyire az is vagyok. Viszont amikor találkozom egy olyan jelenséggel, amire nem lehet tudományos magyarázatot találni, akkor nemcsak lesöpröm az asztalról, hanem elgondolkozom rajta, hogy itt tényleg van valami, ez nem lehet véletlen. Abban hiszek, hogy a fizikai összeomlás utám valamiféle tudat továbbmegy. Ez viszont ellentmond annak, hogy a lét határozza meg a tudatot. Elgondolkodtató, hogy amikor az agy már nem termel semmit, csak egy kocsonya, akkor is tárol információkat. Amikor a kómából, az agyhalál állapotából valaki visszajön és beszámol pontosan arról, hogy amíg feküdt a csövekkel, ki mit mondott körülötte. Ezek utólag visszaigazolható tények, amire nincs magyarázat, ez talán nem is élet, hanem egy másfajta létezés" - filozofálgatott az egykor sikeres sorozatszínész, aki 8 részes filmsorozatot készített a halálból visszajött civilekkel. Ezzel járja az országot és tart vitaesteket, előadásokat.

Egykori sorozatbeli kollégája, Szőke Zoltán is ellátogatott a könyvbemutatóra Fotó: Life.hu

„Amióta hírét vették ennek a sorozatnak tavaszig 200 olyan helyre hívtak, ahol ezeket a filmeket vetíthetem. Eleinte arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha egy kisebb tematikus tévécsatorna megvenné tőlem ezeket, de most már nem vagyok benne biztos, hogy eladnám. Nem vagyok a téma szakértője, csak sok gondolat, sejtés van a fejemben. Az előadásokra gyakran elhívják a helyi vallási csoport vezetőjét, és miután a kis közösségben leperegnek a képsorok elindul egy tartalmas, mély beszélgetés."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.