Megvolt az első villaszex: Fanni és Dennis esett egymásnak

Forrás: VELVET ART BT/Barsony Bence -
Való Világ 7 szex VV Dóra VV Dennis VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Laci szerint kitört a parasztháború a villában. Az esténként teljesen pucéran zuhanyzó Zsuzsira Reni és Fanni kígyót-békát kiabált, még kínaicipőzés, jelentsen ez bármit,  is elhangzott durva szitokáradat alatt. Ééééééés: sor került az első villaszexre is...

Úgy tűnik, szomorúságfront vonult át a villa fölött, Zsuzsi sírt egy kicsit a kisfia hiányára hivatkozva, Fanni is pityergett egyet, ő a fejére húzott úszósapka miatt, Laci továbbra is Dóra miatt búslakodik. Mekkora sírás lesz még itt szerdán, mikor kiesik az első játékos!

Edina kerítőnői pozícióba helyezkedett, előbb Dórát akarta Lacival békíteni, aztán Fannit összeboronálni Dennissel, mivel szerinte a komisz “nagy szinteken vonzódik” Fannihoz. Maga Dennis is bőven kifejtette, hol, hogyan és mivel kényeztetné vadul Fannit, aki a riportszobában elmondta, nagyon nehéz lesz ígycvisszatartani a szexuális energiáit. Az előzetesből kiderült, hogy nem is sikerült, de ez Fannikának sem volt ellenére.

Forrás: VELVET ART BT/Barsony Bence

Pucérkodásból sosem elég, Laci meztelen poppolóját csodálhatták órákon át a lakótársak. A macsó fiú tegnap megfogadta, ahányszor kimondja, ő esik ki először, le kell vetkőznie. A lányok nagy örömére tartotta a szavát. A játékosok megszavazták, ki a villa fantomja, Dávidra esett a legtöbbekválasztása. A szimpátiaszavazáson is ő áll egyelőre az utolsó helyen, lehet, hogy lesz az, aki holnap összepakolja a cuccát?

VV Renit az őrület kergeti, VV Vikcsunak mécsestörése van - Nagy nyelvújítók a ValóVilág7 játékosaihttp://www.life.hu/bulvar/20141124-az-rtl-2-valovilag7-nagy-dumai-vv-laci-vv-vikcsu-vv-dori-vv-fanni-vv-zsuzsa-vv-maci-vv-reni.htmlCsupán csak néhány napja mulatozhatunk, szörnyülködhetünk, stb... a ValóVilág7 lakóinak káprázatos szókincsén, de már most úgy gondoltuk, megosztjuk a hallottakat. Ígérjük, nem utoljára. Hisszük: kultúrmissziót teljesítünk. Cikkünk elolvasása után megszavazhatod, melyik villalakó fejében hatalmasabb az a bizonyos fekete lyuk. Hajrá!TV + Bulvár--Drogbalhé: 2 év börtönre ítélték VV Dórithttp://www.life.hu/bulvar/20141124-a-valovilag7-szereploje-vv-dori-drogbitorlas-miatt-ket-ev-bortont-kapott-ot-evre-felfuggesztve.htmlDrog segítségével fogyott VV Dóri, de nem volt szerencséje és lebukott: a rendőrök 10 darab ecstasyval a zsebében kapták el, amelyek ráadásul olyan erős hatóanyaggal bírtak, mintha Dóri ötven darabot birtokolt volna. Két év börtönt kapott, de szerencséjére annak végrehajtását öt évre felfüggesztették. TV + Bulvár--"VV Fanni kapós, VV Dóri segge lapos"http://www.life.hu/bulvar/20141123-bulvarrap-hegyi-rolival-vv-fanni-kapos-vv-dori-segge-lapos.htmlAz szjger.hu rappere hetente egyszer beugrik a Life.hu-ra, nem kíméli a celebeket és elrappeli a legemlékezetesebb eseményeket. A BulvárRAP-ből költői túlzással mindenről értesülhetsz, ami mostanában történt.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.